2008. november 13., csütörtök

A Wass-háború

Nem tudom, mi a bajuk Wass Alberttel. Tudom, nem egy extra író - habár vannak jó művei -, de könyvei biztosan jobbak, mint a sorozatban gyártott eszementségek, akció, ócska krimi, románc és mindenféle devianciát dicsőítő "műalkotások". Meg sokkal jobb Wass Albertet olvasni, mint celebeket bámulni a tévében. Véleményem szerint a tömeg sokkal jobban járna, ha ráfanyalodna Wassra, minthogy naphosszat a tévé előtt bambul. Még akár Nyírő Józsefet is jobb lenne olvasni. Vagy Rejtő Jenőt. Legalább igazi humorral találkoznának.

2008. október 1., szerda

Esernyők

Amikor a három paprikajancsi a demonstráció csúcspontján felhúzta az esernyőt, hirtelen az ember mintha valami zenés-táncos cabaret-ba csöppent volna a Monmartre-on repedtsarkú kurvák és füttyögtető jasszok társaságában. Szánalmas hakni volt, Georg Konrad és tsai!

2008. szeptember 8., hétfő

Talpra, magyar!

De van-e, amiért? A majmok szövetkeznek...

Németh G. Béla

Először a kolozsvári egyetemen tartott előadásain voltam. Azelőtt természetesen "ismertük", hiszen tanulmányait olvastuk (akik olvasták). Engemet óriási műveltsége nyűgözött le. Elmesélte, miképpen vélekedett Füst Milán Thomas Mann-ról. "Az a német barom" - mondta. Németh G. Bélának, már csak a kora miatt is, voltak ilyen megélt adomái.
Pesten, amikor részképzésen voltam, ő is tartott nekünk olyan fél-előadás, fél-szemináriumokat. Sokat beszélt a Brandenburgi-versenyekről. Azóta még többet hallgatok Bach-ot.
Németh G. Béla. Kedves öregember volt. Nyugodjék békében.

2008. szeptember 5., péntek

MGP: Mondható-e zsidó vicc Auschwitz után?

Hogy mondható-e? Ha egy viccet mondunk, talán nem szoktunk még egyet és még egyet mondani? Ugyan már MGP, pártállami ripacs...

2008. augusztus 18., hétfő

Morzsák

Nagyon képzett rádiósok vannak a Klub Rádiónál. Emellett pedig a legszennyesebb buzeráns zsidó banda. Orosz József meg Bolgár György és mások. Különben a rádió adásai profi módon vannak megcsinálva. Csak a műsorvezetők uszító hitványsága mindent lerombol.

2008. augusztus 14., csütörtök

Augusztus

Jelenleg (16.30, 2008. aug. 14.) 31 fok van Csíkszeredában. Kijártam az udvarra, majdnem leütött a forróság. Csak így tovább. Idáig elég lanyha volt a nyár, sok esővel, borús idővel. A kórházba csak amúgy hordják fel a szívbetegeket. Nem használ a meleg sok embertársunknak.
A könyvtár a tető alatt borzasztóan bemelegedett. Semmi szellő odakinn. Hiába szellőztetek, nem sepri ki ezt az állott, nedves levegőt.
A tenger. Mindjárt ott leszünk. Még 5 nap, és feltűnik a szemünk előtt. Ott fog csillámlani elérhető messzeségben. Majd leszállunk a vonatról, és hajrá, rohanunk bele, és pancsolunk, locsolódunk mint az eszeveszettek.
Remélem, a hőség a politikusok agyában valami jótékony erjedést indít el. Már ideje lenne. Habár most a politikában is uborkaszezon van, mégis minden hétre (sőt minden napra) kitalálnak valami hülyeséget.

2008. augusztus 10., vasárnap

Skorpiókirály

Vajon meddig lehet leszállítani a színvonalat? Hollywood kinek gyártja a filmeket? Oligofrén, a civilizációtól 10.000 km-re élő pásztoroknak? Sao Paolo csatornapatkányainak? Vajon, ennyire lenézik a tömeget?
Nem tudom. A Skorpiókirály nevű szörnyűségnek ráadásul a jelek szerint óriási a nézettsége. Eszerint a tömeg mindent benyal.

Lendvai

Ezek a Lendvaiak! Mikor Kotkoda (Sopánka néni, a volt KISZ-es méregkeverő), mikor a Paul Lendvai nevű vén, gatyába rotyogtató gazember. Ez utóbbi is névrokonához hasonlóan kényszert érez arra, hogy kioktassa a magyarokat. Vén bolsevik zsidó, aki nem bír magával, és nem akar eldugulni.

2008. augusztus 9., szombat

Számtan

Pistike hazamegy az iskolából és mondja a papájának, hogy ma a negatív számokról tanultunk, de nem nagyon értem, mi az. Erre az apja: Na várj megpróbálok egy példát mondani, talán így megérted. Európában a németek megszállotta legnagyobb területen élt hárommillió zsidó. Ebből a nácik kiirtottak hatmilliót, kétmillió kivándorolt Izraelbe, tehát ötmillió zsidónak kellene születni, hogy ne legyen zsidó Európában.

2008. augusztus 2., szombat

Szezon és fazon

Bombát találtak a Ferencvárosban, de kiderült, hogy csak gomba. Az igazságszolgáltatás egy gaz kezében lett a gazság szolgálata. Az MSZP-SZDSZ banda felváltva osztogat és fosztogat. Lassan de biztosan az is kiderül, hogy Auschwitz csak egy vicc. Nagyon rosszízű és végtelenül unalmas. Mint a világ mostani hatalmasainak egész tevékenysége. A megoldás talán az, hogy segíteni kell ezeket a hatalmasokat.... a tönkremenésben. Ha zuhannak, akasszunk rájuk súlyokat.

2008. július 30., szerda

Hitelesek és mérvadók

Szóhoz sem jutok, muhhahhhhhhhaaaa! A mérvadó és hiteles amerikai hírcsatorna - CNN - a belgrádi tüntetést a budapestivel keveri össze. Nahát. A mérvadóság és a hitelesség csúcsa. Röhejes, de nagyon. Lehet, hogy Hitlert Dzsingisz kánnal keverték össze az 50-es években. A jégkorszakot a vészkorszakkal. Muhahhhhaaaaaaaaaa!!!

2008. július 26., szombat

Szimbólumok felszámolása

Számoljunk fel mindent. A turult. Mert keselyű, és sérti egyesek érzékenységét. Mert a nyilasok is használták. Az árpádsávosat. Ugyanezért. A koronát. Mert egy hülye, királyi micisapka.
Számoljunk fel mindent. Kukába a dávidcsillaggal. Mert ízléstelen, gyomorforgató és ráadásul kunbéciékre meg rótmanóékra emlékeztet. Meg Meyer Lenskyre. Meg Kaganovicsra. A menórának is szeméttelepen a helye. Mert csak....
Nem kell semmi történelmi, legendai, mondai, mesei, bibliai.
Ki mindennel, minden avítt kacattal. Nem csak egyesekkel, hanem mindegyikkel. Még az olimpiai öt karikával is.

2008. július 23., szerda

Felháborodás

Az újabb botránykő: levetítették a Jud Süss-öt. Édes istenem! Micsoda demokrácia, micsoda szólásszabadság az, ha nem lehet még az annyira utált műveket is közzétenni vagy pedig nézni, olvasni? És miért kellene szamárvezető a film mellé? "Szakembertől"? Tudja mindenki, milyen "szakember" az. Folyamatosan kibújik a szeg a zsákból. Ez a fajta demokrácia maffia-biznisz. És ezt a fajta demokráciát terjesztik az egész világon. Ez a demokrácia maga a terror. Hasonlóan a komcsi terrorhoz. Csak ez rózsaszínű terror. És meleg.

2008. július 22., kedd

Szemetek Nyugatra vessétek

A Nyugat, az igen! Ott vonulhatnak 120.000-es tömegben a buzik (ezt a meleg szar kifejezést nem használom azért sem) pucéran vagy félpucéran. Ez a követnivaló, barátaim! És arra kell büszke lenni, aki az elkövetkezendőkben felmászik a parlament tetejére és a farkát kiveri a nemzeti zászlóra. Ez ám a méltóság! Különben.... a "nagy Amerika" elnöke bemutatta az ovális teremben, hogy kell az ilyesmit csinálni. Nem csodálkoznék, ha az angliai és amerikai templomokban a buziesketések után az következne, hogy a pap belevizel a kehelybe, aztán kiissza. Mert vigyázni kell ám a méltóságra és a büszkeségre.
És vigyázó szemünk legyen a Nyugaton.

2008. július 13., vasárnap

Magyar sajtó

A magyar sajtópiac tele van nácizsidó újságokkal és lapokkal: Népszabadság, Népszava, 168 óra, Mancs, Hetek, ÉS stb. Minden lapszámban található valami proizraelita szájtépés, vagy éppenséggel leantiszemitázzák az akkor sorra kerülő személyeket. Véleményem szerint beteg ember az, aki állandóan antiszemitáz valakit. Pszichopata, paranoiás.

2008. július 9., szerda

Krausz krampusz

Össze-vissza magyaráz ez a krausztamás nevű hiperkommunista. Azt mondja, hogy seggvári endre egy antifasiszta hős volt. Haláli. Hitler pedig egy antikommunista hős. Valami egyensúly csak kell, hogy legyen.

2008. július 8., kedd

Melyik?












Na, melyik volt a gyilkosabb? Európában a vörös csillag viselése megengedett a strasbourgi bíróság döntése szerint, a horogkereszt egyértelműen totalitárius jelkép. Lássuk csak: a horogkereszt 4 éve alatt polgári lakos - minden nációból - , a "nácik" miatt meghalt pár millió. A vörös csillag uralma 110 millió polgár halálát okozta és még most is emberek ezreinek életét oltják ki a kommunista országokban. Győzött a propaganda. Győzött a hitványság.
A többértelműségről: nevetséges, hogy azt hozzák fel a vörös csillag védelmére, munkásszimbólum, osztályharcos szimbólum stb. Ilyen módon a svasztika is napszimbólum, termékenységszimbólum vagy egyebek. Tisztán látszik, hogy egy velejéig rohadt maffia irányítja az EU-t is. A demokrácia? Rég tudjuk. A demokrácia és a vélemény nyilvánítás szabadsága csak humbug.

2008. július 5., szombat

Katyvasz

Megvalósulni látszik Magyarországon a Katyvasz. A Katyvaszban senki nem tudja már, hogy kicsoda, de nem is érdekes. Fontos az eszmei haladás. Ami azt mondja ki pár száz éve, hogy reakciós büdös marha, aki nem hűsíti arcát az új idők szelében. Az eszmei haladás azt mondja manapság, hogy mindennél fontosabb a másság elfogadása. Kezdve a buziságtól a pedofíliáig és ki tudja még mi jön. Ha azt mondom, hogy ez nem így van, hogy ezt nem tudom elfogadni, akkor szélsőséges vagyok. Olyan a demokrácia, hogy egyeseknek mindig süt a nap, másoknak éjszaka van.

2008. június 14., szombat

Milo

Gyurcsány Ferenc Magyarország Milo Minderbindere.

Albert Camus: A magyarok vére

A szemét baloldali francia értelmiségiek nyíltan örültek, amikor a bolsevikek leverték az '56-os forradalmat. Kevesen álltak ki a magyarok mellett. Albert Camus igaz ember volt. Talán a magyar forradalom idején látta meg, hogy mi is valójában a kommunizmus. Magáért beszél az írása:

Albert Camus: A magyarok vére

(Forrás: 1956 Gloria Victis, 1956-86, Nemzetőr kiadása, Bécs, 1986. )

Nem tartozom azok közé, akik azt kívánják, hogy a magyar nép újra fegyvert fogjon, bevesse magát egy eltiprásra ítélt felkelésre, a nyugati világ szemeláttára, amely nem takarékoskodnék sem tapssal sem keresztényi könnyel, hanem hazamenne, felvenné házi papucsát, mint a futball szurkolók vasárnapi kupa mérkőzés után.

rev.hu, Széki Dezső

Túl sok a halott már a stadionban, és az ember csak saját vérével gavalléroskodhat. A magyar vér oly nagy értéke Európának és a szabadságnak, hogy óvnunk kell minden cseppjét.

Azok közé sem tartozom, akik úgy hiszik, alkalmazkodni kell, ha átmenetileg is, bele kell törődni a rémuralomba. Ez a rémuralom szocialistának nevezi magát, nem több jogon, mint ahogy az inkvizíció hóhérai keresztényeknek mondták maguknak.

A szabadság mai évfordulóján szívemből kívánom, hogy a magyar nép néma ellenállása megmaradjon, erősödjön és a mindenünnen támadó kiáltásaink visszhangjával, elérje a nemzetközi közvélemény egyhangú bojkottját az elnyomókkal szemben.

És ha ez a közvélemény nagyon is erőtlen és önző ahhoz, hogy igazságot szolgáltasson egy vértanú népnek, ha a mi hangunk túlságosan gyenge, kívánom, hogy a magyar ellenállás megmaradjon addig a pillanatig, amíg keleten az ellenforradalmi állam mindenütt összeomlik ellentmondásainak és hazugságainak súlya alatt.

A legázolt bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben. Ahhoz, hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betömő, szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elhullnia - s ez a vérfolyam most már alvad az emlékezetben.

A magára maradt Európában, csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol, - még közvetve sem - igazoljuk a gyilkosokat.

Nehéz minékünk méltónak lenni ennyi áldozatra. De meg kell kísérelnünk, feledve vitáinkat, revideálva tévedéseinket, megsokszorozva erőfeszítéseinket, szolidaritásunkat egy végre egyesülő Európában. Hisszük, hogy valami bontakozik a világban, párhuzamosan az ellentmondás és halál erőivel, amelyek elhomályosítják a történelmet, -- bontakozik az élet és meggyőzés ereje, az emberi felemelkedés hatalmas mozgalma, melyet kultúrának nevezzünk, és amely a szabad alkotás és szabad munka terméke.

A magyar munkások és értelmiségiek, akik mellett annyi tehetetlen bánattal állunk ma, tudják mindezt, s ők azok, akik mindennek mélyebb értelmét velünk megértették. Ezért, ha szerencsétlenségükben osztoztunk, -miénk a reményük is. Nyomorúságuk, láncaik és száműzöttségük ellenére királyi örökséget hagytak ránk, melyet ki kell érdemelnünk: a szabadságot, amelyet ők nem nyertek el de egyetlen nap alatt visszaadtak nekünk!

(1957)


2008. június 7., szombat

21 millió dollár

Ennyit vágnak zsebre a szegény szenvedő zsidók Magyarországtól. Aminek legnagyobb része nem is a "volt szenvedőknek" enyhíti "nélkülözését", hanem a világ zsidóelitjének a zsebébe vándorol vagy Izrael reklámozására költik. Ilyen pénzekből funkcionál a Rágalmazás-ellenes Liga (ADL) is.
Őrületes haszont hajt a holokausztipar. Vajon mikor jelentenek csődöt?

Sánta Ferenc

Elhunyt a brassói születésű író. Az ötvenes években gyárakban dolgozott, ismerte a munkássorsot. Nem is volt kommunista. Kommunista egy valóban nélkülöző ember nem tudott lenni. Csak a szélhámosok, csak a semmiháziak.
Kedvelem az írásait. Hitelesek, összefogottak. Az ötödik pecsétből kitűnő filmet készítettek. Az egyik elbeszélését (Téli virágzás) éveken keresztül tanítottam az iskolában. Aztán kivették a tankönyvből. Pedig távolról sem az osztályharcról szól. Csak szegény emberekről. Azonban a nagy irodalomértők nem képesek különbséget tenni. Ők csak a vakarékműveket magyarázzák agyba-főbe. Mert kell is magyarázni.

Szabó Dezső

Június 1o-én lesz születésének 129-ik évfordulója. Nyugodtan nevezem Kolozsvár nagy szülöttjének, mert az volt. Habár sokan voltak és vannak, akik ezt letagadnák. Pedig Szabó Dezső óriás volt. Szertelensége, ellentmondásossága a Nietzschéjére hasonlít. Nem azt akarom mondani, hogy Nietzsche-vel azonos kaliberű volt. Nem, Szabó Dezső más terepen mozgott. Ő is szidalmazta, átkozta az állapotokat, csak nem maradt meg az elvontságok szintjén.
Ízig-vérig magyar volt. Azonban nem magasztalta fel a magyarságot. Csak magyar akart lenni. Ahogy az angol angol, a német német, a zsidó pedig zsidó akar lenni.
Ostorozta a mindenkori magyar állapotot. Kimutatta nemzetének restségét, de nem erre helyezte a fő hangsúlyt. A zsidó mohóságban látta az egyik fő veszélyt a magyarságra nézve. A másik ellenség a német volt az ő szemében, a német törekvések.
Érdemes Szabó Dezső írásait elolvasni/újraolvasni. Különös jelentőséggel bírnak manapság is, és irtózatosan aktuálisak.

2008. június 6., péntek

Szadesz

A Klubrádióba betelefonál aranyos bolgárúrnak egy eszement. Azt mondja, olyan szdsz-re szavazna, amelyiknek bauertamás (körmösbauer fia) képviselné a gazdaságpolitikáját. Csak rajta öregem - inkább Szamuely Tibort is valahogy fel kellene támasztani, hogy teljesebb legyen a panoptikum.
Miért kell, hogy a zsidóságból mindig a legszemetebbek legyenek a hangadók? (Miattuk szenved a többi).

2008. június 5., csütörtök

Fajvédelem

Folyik a cigányok által elkövetett brutális gyilkosság miatt indított per. A meggyilkolt tanár lánya is elmondta, hogy nekifutásból rúgták az apja fejét. A szó szoros értelmében feltrancsírozták.
Ennek ellenére lépten-nyomon a védelmükre kel a szennysajtó - Népszabóság, Népszara stb. Vagy kisebbíteni próbálja, magyarázni próbálja az aljas bűntényt. Más lenne a helyzet, ha cigányt gyilkoltak volna hasonló módon. Akkor az összes szaralak rasszizmusról üvöltene.

Trianon

Tegnap múlt 88 éve, hogy aláíratták a gyűlöletszerződést (ha gyűlöletbeszéd van, miért ne lenne ez is, mert hát érdekből és gyűlöletből született meg). A hitvány baloldal és liberális testvéreik a fekáliából most is a magyarság bűnösségét akarja súlykolni - vagyis hogy kegyetlenül bántunk a nemzetiségeinkkel. Pedig Magyarországon a legteljesebb jogokkal rendelkezett minden nemzetiség, mióta csak megalapították a Magyar Királyságot. Ezzel szemben a sokat bámult Nyugaton tűzzel-vassal írtották ki a nemzetiségeket vagy pedig nyelvileg és kulturálisan semmisítették meg őket. A művelt Nyugat. Feltehető a kérdés: ha idejében megszabadultunk volna a nemzetiségektől, minket is "a művelt Nyugatnak" neveznének?
Az a propaganda, ami a Nyugatról szól egy az egyben hamis. Ezek az államok voltak a legkegyetlenebb, legbarbárabb hódítók. Az egész világot kirabolták és rabolják mág most is. Egész népeket irtottak ki a történelem folyamán. A nagy zsidó-keresztény kulturális örökség letéteményesei. A humanisták.
Trianonnal és a hasonló hitvány szerződésekkel végképp elvesztették arra való jogukat, hogy művelteknek, humánusoknak stb. lehessen nevezni őket.

Tombol a nyár

Melegek kezdtek lenni, néha nagyon izzasztó tud lenni a levegő. Különösen, ha az ember biciklivel meredek helyeken tekeri ki. A hűtés nem mindig megfelelően működik, mert sokszor csak áll a levegő, szellő nem moccan, alig van egy kis léghuzat.
A meleggel meglett a választások eredménye is. Mint várható volt, az MPP gyengén szerepelt. Az RMDSZ-nek ég a pipája, már ha egy szervezet pipázik. Mindegy. Nem érdekel. Annyira disznó a politika, hogy már csak az undor fog el, ha valamelyik nacsalnyik ömlengéseit vagy baromkodásait hallom.

2008. május 29., csütörtök

Válasszon a felhozatalból!

A Szavazó most ingyen választhat. A politikusok pedig nyüszítve kaparnak, hogy minél több voksot megszerezzenek. Nevetséges volt a kampány már a kezdet kezdetén. Nevetséges és borzasztóan szánalmas. Csak figyelni kell azt az izzadságszagú igyekezetet, ahogy rohangál a sok köcsög fel és alá. Kínálják magukat, mint a repedtsarkúak. Hát igen. Minden politikusnak olyan izzadt lotyó szaga van ebben a bűzös kuplerájban.

2008. május 28., szerda

Értelmi(ségi) nyomorékok

"A baloldali gondolkodás jórészt olyan emberek játszadozása a tűzzel,
akik még azt sem tudják, hogy a tűz forró"
(G. Orwell: A cethal gyomrában)

Már soha nem fogunk megszabadulni azoktól a hányadékoktól, akik baloldali vagy elkötelezett értelmiségieknek nevezik magukat. Szívesebben lennék náci, minthogy az ilyen gyomorforgató söpredék közé tartozzam. Olyan trogloditákról - és leszármazottaikról - van szó, akik egykor a Szovjetuniót dicsőítették, most pedig a demokrácia nevű rémbohózathoz asszisztálnak. A baloldali értelmiségben nem a szellem dolgozik, hanem a szellentés. Azt hiszem, ez jelentős különbség. Olyanok ezek az emberek, mint a legrosszabb, legtehetségtelenebb ripacs. Akinek nézőseregre van szüksége, hogy hízelegjen a hiúságának.
A legbosszantóbb, hogy a baloldali hányadékok mindenkit lefasisztáznak. Most is. Mint amikor Sztálin elvtársat dicsőítették. Ezek a szarok úszkálnak legfelül. Már majd' száz éve. Ők akarják megmondani, mi a helyes gondolkodás, melyik a helyes út.
Nemrég a gengszterállam megalakulásának 60-ik évfordulóján szaladtak segget nyalni széles nyelvcsapásokkal. Mindig találnak gazdát, aki kegyesen megengedi, hogy sorban kéz- és seggcsókra járuljanak. Valóban hasznos idióták, ahogy egykor szülőatyjuk, Lenin becézte őket.

2008. május 26., hétfő

Helyhatósági

Nagyban folyik a kampány. Borboly Csaba csemetét ültet, majd fát vág fejszével és láncfűrésszel, esetleg ganyét hány. A nép embere. Ő is lót (lop), fut és robotol napestig. Dolgozik és küzd. És elhozza a virradatot rózsaszínben. Vagy piros-fehér-zöldben? Nem, az nem PC. Annyira nem. Mit szólnának a szoci haverok?
Szász Jenőéket nem hallom mocorogni. Pedig most hallottam, hogy megtámadták őket. Hogy táskával érkezett Udvarhelyre és most övé a város. Enyém a vár, tiéd a lekvár. Hát nem tudom. Az RMDSZ-es gyarapodások nagyobbnak tűnnek. Jobban dudorodnak a tulipános zsebek és magasabbak a kacsalábon forgó paloták. Mert volt amiből markecolni.
Rohadt politika. Gyomra legyen annak, aki megeszi a vak tyúkot.

2008. május 4., vasárnap

Katyn

Szombaton, május 3-án este vetítette a Duna Tv Andrej Wajda 2007-es filmjét. A 81 éves rendező személyes témát dolgozott fel: édesapját is a bolsevikok gyilkolták meg.
A Katyn nagyon kemény film. Nincs benne semmi fölösleges sallang és nem érzelgős közhelyekből áll össze, mint A zongorista címet viselő rémség.
Emberi sorsokból felépített opus. Emberek életéről van szó benne, akik közösséget alkotnak. Igazi közösséget, nem gittegyletet. És a legfontosabb: nem megalkuvók a szereplők. Igaz, hogy szélsőséges helyzetbe kerül mindegyikük, amiben nehéz dönteni. De nem választják a könnyű utat. Habár Wajda filmjében azok sincsenek egyértelműen elítélve, akik valamilyen módon engedményeket tesznek az aljas hatalomnak. Kivéve persze a lengyel kommunistákat, akik örök időre rendezkednek be. Akárcsak társaik az egész világon.
Persze, fanyalognak már a filmen. Nem tesz eleget esztétikai igényeiknek?! Hmmm... esztétika. Az osztályharcos lukácsi hablaty. Annak nem lehet megfelelni. De nem is kell.

Seggvári elvtárs

A volt "horthysta" csendőröknek úgy tűnik, amíg még élnek, nem lesz nyugalmuk. Hol Seggvári Endre vörös terrorista miatt bolygatják őket még halálukban is, hol pedig a világ valamelyik zugából akarják előrángatni őket, hogy 80-90 éves aggastyánként feleljenek el nem követett bűnökért.
Közben kiderül, hogy a mainstream történelemírás mind a sztálini terrort (lásd pl. a Katynban történt "német gyilkosságok", amit a szovjetek követtek el), mind a nyugati jól kiszámított érdekekből való hazudozást kiszolgálta. Már valami igazat is írhatnának. És beperelhetnék saját magukat. Vagy elvtársias önkritikát gyakorolhatnának.

2008. május 2., péntek

Merénylet

Fletót már arra sem tartják érdemesnek, hogy igazi fegyverrel kövessenek el merényletet ellene. Műanyag politikusnak műanyag pisztoly dukál. Lehet, hogy hatásosabb, mint az igazi stukker. Legalább nevetségessé teszi ezt a groteszk figurát és antifaszi szólamait.

2008. április 30., szerda

Proletárünnep...


... vagy amit akartok. Mit jelent a május 1? Legtöbben kirándulásra, miccsevésre, sörözésre gondolnak. Na meg általában május elsején szoktak nyitni a strandok. Egyáltalán nincs munkás-szolidaritás fílingje a "dolgozó nép" körében. Kérdezzék csak meg az embereket, honnan ered, mit jelent ez az ünnep.
Chicago-i majális. Rég elfeledett harcok. Nem tiszta még most sem, hogy ki, mit, miért tett.
Közben hülyeségeket beszélnek proletariátusról, munkáról, összefogásról, tisztességes bérekről. Főleg a munkásbarátok. Akik munkást ritkán láttak. És nem is akarnak látni.
Mindenesetre ünnepeljünk. Hogy mondták a cinikusok? Minden ünnep jó alkalom az ivásra.

2008. április 29., kedd

KISZ-keret

Az "új" magyar kormány illusztris tagjai majdnem mind a Kártékony Idióták Szövetségének vezetői közé tartoztak. Akárcsak a többi volt komcsi (most is komcsi) államban. Itt is, ott is volt pionírtanácsi, KISZ, bolsi-párti nacsalnyikok most a törzsfőnökök. Mindig a húsosfazék közelében. Mindig a népért. Melyik népért? Van még nép? Inkább demokratikus rabszolgák.

2008. április 27., vasárnap

Marx


Nemsokára, május 5-én 190 éve lesz, hogy megszületett Karl Marx. Ő a gyűlölködő, bosszúéhes zsidó tipikus példánya. Főműve, A tőke és egyéb írásai veszélyesebbek, mint az annyira tiltott Mein Kampf. Amíg a Harcom egy naiv lázadás kórtörténetét tartalmazza, addig A tőke, a Kommunista kiáltvány és egyebek olyanok, mint a lassan felszívódó de átkozottul erős méreg. Halálos méreg, ami már tömegek vesztét okozta.
Zugfilozófusi munkássága mellett profi uszító volt (például 1848-ban Párizsban uszította a csürhét gyilkosságokra, ami miatt el is ítélték). Ahol megfordult, mintha a gyűlölködés felizzott volna a környezetében. Ha misztikusan fognánk fel a dolgokat, azt mondhatnánk, ő volt a megtestesült Sátán.

2008. április 25., péntek

Svindli

A történelem svindli, mondta egykor Henry Ford amerikai autógyáros. De nem biztos, hogy ő mondta. Nem biztos, hogy egyáltalán mondta valaki. Hogy névhez lenne köthető a mondás. Merthogy a történelem svindli.
Olvasom, hogy újabb tények derülnek ki (és derültséget keltenek) Lenin atyuskáról. Aki nem az apja fia volt. Hanem más apáé. Más apjáé. Ha egyáltalán apa volt, aki csinálta. És a nagy ember nem végzett bizony egyetemet sem. És csak olyan kullogó volt az iskolában is. A hős tehát szemlátomást törpül az idő múlásával arányosan. Okosan ki van ez számítva.
Ez a Lenin nevű elfajzott messiás nagy szélhámos volt. De jól teltek napjai. A cári Oroszország nem kötött hurkot a nyakába. Kiengedte Svájcba. Ott küzdött a munkásosztály érdekében és a szifilisszel. Különben jól elvolt. Kávéházban diskurálgatott (a mindennapi nehéz robot ugyebár) és rajta tartotta a szemét az egyre fokozódó nemzetközi helyzeten. Mert helyzet mindig volt és van. Csak éppen ki kell használni.
A sokat gyalázott nácik kismiskák voltak a nagy népi hőshöz és barátaihoz képest. Amatőrök. Mire el kezdtek volna igazából tevékenykedni, lefújták a meccset. Nem úgy történt az elvtársakkal. Őket mindenütt buzdították a világ nagy lelátóiról. Hajrá proletárok. Miközben az igazi proletárokat a Gulágon verték agyon vagy Ukrajna falvaiban falták fel egymást.

2008. április 24., csütörtök

Leszámolás

Miért nem volt nürnbergi per a kommunisták ellen is? Miért hagyták, hogy a véreskezű, véresszájú bitangok luxuskörülmények között, végelgyengülésben dobják fel a talpukat? Miért üldözhetnek gengszterek ártatlan aggastyánokat (Zentai Károly, Képíró Sándor stb.)? Miért szónokolhat manapság is a vörös söpredék?

2008. április 23., szerda

A visszatérő város



1940-ben Észak-Erdély visszatért Magyarországhoz. Nagy volt az öröm, a nagyobb településeken izgatottan várták Horthy Kormányzó bevonulását. Csíkszeredában is.

Kommunisták

„A kommunistáknál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így hív: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek (…) egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista. Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki nem mondana, ha azt a mozgalom érdeke, vagy az elvtársak személyes boldogulása úgy kívánja”.(Szolzsenyicin)

Ismerős Szolzsenyicin jellemzése. Csak el kell gondolkozni a XX. századon és a XXI. első évein is, sajnos.
Új gúnyába öltöztek az elvtársak, az eszmék a régiek (baloldali értékek). Kutya és szalonna. Farkas és báránybőr.


2008. április 22., kedd

Régi Csík vármegye




Egyre több régi rajzzal vagy képpel lehet találkozni imitt-amott. Különösen ha az ember utánanéz. Szeretem a hangulatukat.
A legfelső kép borvizet szállító székely szekér. Valamikor így hordták szét a híres csíki ásványvizeket. A második rajz a Szent Anna-tó. Még jó sűrű erdő volt mellette.
A harmadik rajz Csíkszereda háttérben a Somlyó-hegyével. Aligváros, de illeszkedik a tájba.

2008. április 21., hétfő

Churchill

A történelem kegyes lesz hozzám, mert szándékomban áll átírni - mondá Churchill. Az öreg a bőrszivarával és eredendő cinizmusával néha az igazság közelében járt. Végülis "a" történelem nem létezik. Történelmek, történetek vannak. Ellebegő szövegek. Ha már relativizálunk mindent. De akkor mindent, kivétel nélkül.

Derszu Uzala

Derszu Uzala
Április 20-án este a Duna levetítette a Derszu Uzala című Kurosawa-filmet. Maga a film Vlagyimir Arszenyev kapitány naplóján alapszik. Kurosawaé a képi plusz. És kitűnő volt a színészek játéka, ragyogó. Olyan film ez, hogy nem érdemes elszalasztani.

Neokonok és bigottok

A Heti Válasz Fukuyama-könyvismertetőt közöl. Vége (talán) Amerika neokon politikájának. Hál'istennek - mondanánk jóhiszeműleg. De erről nem vagyok 100%-ban meggyőződve. A neokonokat ugyanis a legvadabb, legbigottabb keresztény csoportok támogatják. Izraeli propaganda által megfertőzött keresztények, akik lassan a kereszténységüket vetkezik le, és valamifajta obskúrus és kívülről diktált judaizmusba süllyednek.

2008. április 18., péntek

Másik írástudó böffen

A balfenéken folyamatosan születnek a sunyi kioktatások. Diurnus, az őskommunista is nyilasokról, nácikról papol. Pedig a legnagyobb veszély az egész világon azoktól a képmutató, beképzelt és zavarodott fejű értelmiségiektől ered, akik baloldaliaknak vallják magukat, a nép, a munkások, a szegények és minden megnyomorított barátjának. Ez a banda a leghazugabb, legaljasabb és minden kegyetlenségre képes - ezt már bizonyították alaposan.

Morfi

Nagymagyaríró is újfent megnyilatkozott a Bayer-ügyben. Mivelhogy, hanemhogy. Ha Németországban történt volna, akkor bezzeg, bazzeg. Meg aztán Merkel asszony nem is mutatkozott volna egy ilyen bayerzsolttal. Mert ők végtelenül és éktelenül demokratikusak. Bizony. Ez tuti.
Csudálatos ez a nyugati demokrácia. Érdekes módon Ceauşescuval, a köztudottan véreskezű, levitézlett suszterinassal vidáman paroláztak. Kitüntették - és nemcsak a figyelmükkel. Feleségét, Elena asszonyt tudományos elismerésekkel halmozták el. Az angol királynő velük kocsikázott ki. Az nem számított, hogy a később szitává lőtt diktátor sovinisztább, nacionalistább a legdühödtebb újnácinál is.
És Ceauşescu csak egyszem példa a sok közül. Azám.

2008. április 16., szerda

Térkép

A tolvaj tótok tolvaj miniszterelnöke kartográfus lett. Európa térképét rajzolgatja át, mint egy unatkozó hülyegyerek. Persze, az új térképről hiányzik Magyarország. Az oláhok között is sok slota létezik - ők is harapnának még egyet Magyarhonból, a Tiszáig vagy még tovább.

2008. április 15., kedd

Már megint

A Lévai-liba antiszemitizmusról gágog Brüsszelben. Kifulladóban van nagyon a holokauszt nagyipar, hogy egy kőbányai gyermekfirkától is megijednek a nagy esélyegyenlőségi lázban. Különben is miért kell mindent a holokauszthoz meg hasonló mesékhez viszonyítani? Miért kellene érdekeljenek az effajta hülyeségek?

2008. április 14., hétfő

Vigyázat!!!!!

Valaki Gardagami néven hozzászól a blogokhoz, és vírusokat küldözget! Nem ártana szétverni a húgyagyát annak a dögnek!

Übü papa


Gyurcsány Übü király megtestesülése. Végre tanúi vagyunk, hogy egy irodalmi szereplő hús-vér formában jelentkezik. Szahar! - mondta Übü papa. "Kurvaország", és egyéb trágár finomságok - rikoltozza Gyurcsány-Übü.
Megdöbbentő, mi? Nem tudunk szabadulni az übüktől.

2008. április 12., szombat

Ahogy kell, ahogy illik...

A hülyeséggel határos, amit TGM a mai Népszabadságban ír. És hasonló azokhoz a dicsőítő szófosásokhoz, amiket a komcsi rendszerben újságoldalakon keresztül nyomattak a "Hatalmas taps" vagy "Hatalmas vastaps", "Hosszan tartó éljenzés és vastaps" hangulatszínező marhaságokkal fűszerezve. Az akkori hányingert nagyszerűen felidézi. Mert többre nem telik. Csak így tovább..... Előre a marxi, lenini úton. Föl, föl lumpenmilliárdosok és -proletárok!

2008. április 11., péntek

A költészet napja

József Attila 103 éves lenne. Lehetne. Egyik nap volt egy riport egy 103 esztendős csíki öregasszonyról.
A könyvesüzlet kirakatában új, Attiláról szóló könyvek. Közöttük Szántó Judit és Vágó Márta emlékei vaskos kötetben.
Emlékek, sajnálkozások, dicséretek - utólag. Amíg élt, számba se vették.
Legalább a versünnep. Ilyenkor néhány embernek ráirányul a figyelme a versre. József Attilára.

Ikrek

A ferde nézésű milliárdos Kóka János és a román bunkómágnás, Gigi Becali, kísértetiesen hasonlítanak egymáshoz. Ugyanaz a ravasz, nagyképű, faragatlan harácsoló senkiházi mindkettő. Mintha ikrek volnának.

2008. április 5., szombat

Tavasz hát, újra

Most már biztos, hogy itt a tavasz. Esik jócskán, és zöldül a fű. Szívderítő. Mintha száraz nyarat jósolt volna valaki. Lehet. De nem hiszek a jóslatokban.
Kívánom már az úszást. Kívánom már a tartós napfényt.
Ma a sok eső után majd' estére kisütött a nap. Tisztul az égbolt, holnap lehet biciklizni valahova.

Kecskési Tollas Tibor

Minden tisztelet és elismerés megilleti a Duna Tv-t, hogy Tollas Tibor emlékműsort vetítettek április 4-én annak ellenére, hogy nem is olyan régen a hörgő horda gyalázta a költő, szabadságharcos és újságíró emlékét. ("Tiltakozom" - pöszögték, mint a szépemlékű népi demokráciában bunkó elvtársi felkérésre tették). Valószínű, hogy nemsokára a Duna ellen is megindul a gyalázkodás, heccelődés.

2008. április 3., csütörtök

Vándor székely


Kőrösi Csoma Sándor számomra a legnagyobb székely. Úgy is, mint páratlanul tisztességes ember, és úgy is, mint igazi tudós. Március 27-én múlt 224 éve, hogy született Csomakőrösön. És április 11-én lesz 166 éve, hogy Dardzsilingben, a Villám Otthonában elhunyt. Mindössze 58 évet élt.
Széchenyi Istvántól származik az alábbi felirat:
Egy szegény árva magyar, pénz és taps nélkül, de elszánt kitartó hazafiságtól lelkesítve – Kőrösi Csoma Sándor – bölcsőjét kereste a magyarnak, és végre összeroskadt fáradalmai alatt. Távol a hazától alussza itt örök álmát, de él minden jobb magyarnak lelkében.
Minden jobb magyarnak...
Csoma Sándor kiérdemelte, hogy buddhista szentként tisztelik még most is. Életvitelével, tisztességével, humánumával (amivel nem dicsekedett, mint manapság egyes körökben szokás), kitartásával, a többiek iránti mélységes tiszteletével érdemelte ki. Szerény székely volt, párja azóta sem akadt.


2008. április 2., szerda

Butulj, magyar

Magyarországnak nincs is nagyobb problémája, mint azon rágódni, hogy Bayer Zsolt megsértett egy rakás parazitát. Már sokan és sokszor leírták, hogy a kedves manipulátorok mindig olyankor jönnek az antiszemita szarsággal, amikor valami disznóságot követtek el, vagy készülnek elkövetni. Különben is az antiszemita nevezgetés az igazi sárga csillag! Ezt kellene átgondolni mindenkinek, aki nem szeretné, hogy naponta hülyeségekkel mossák át az agyát. Csak az a probléma, hogy a győzikés-mónikás rajongóknak megfelel az antiszemitizmussal való riogatás is. Mert ez utóbbi is egyfajta győzikeshow.

2008. március 30., vasárnap

Hatalom

Aljas és nyomorító mindenfajta hatalom. Folyamatos a nagy demokratikus átalakulás világszerte. Ami folyamatos pénz- és hatalomkoncentrációt eredményez. Az értelmiség jórésze pedig sziszegés nélkül szolgálja az aljas és nyomorító hatalmakat.

2008. március 26., szerda

Maddaloni



Maddaloni városa Nápolytól 25 kilométerre fekszik, Caserta tartományban. Ide hoztak az I. világháború idején egy meglehetősen nagy magyar hadifogoly csoportot. Ebben a csoportban volt Nagy Elek, édesanyám nevelőapja is. Naplót vezetett, ami nagyon vegyes tartalmú. (Erről már közreadtam egy tanulmányt a Székelyföldben - 2004. december).
Maddaloni lakossága alig több, mint 38.000. Az 1910-es években 15-20.000 ha volt. A foglyokat útépítésen dolgoztatták.
Nem tudom, miért hozták a foglyul ejtett katonákat ennyire délre az olaszok. Lehetséges, hogy oda vitték, ahol munkaerőre volt szükség. Ha jól tudom, Szicíliára is szállítottak belőlük.
A fényképekből ítélve nagyon szép ez az olasz városka. Érdemes lesz felkeresni. Kíváncsi lennék, az ottani levéltárban van-e valamilyen feljegyzés a hadifoglyokról.

Paidagogia

Az oktatás-nevelés az egész világon óriási válságban van. Már jó ideje. Ahányszor megreformálják ezt a területet, annyiszor zuhan a színvonal. Mintha mindenütt a Hogyan neveljünk hülyegyereket? című tankönyvből inspirálódnának.
Az, hogy egy cigány kamasz megver egy 69 éves tanárt, csak tünet. Az iskola igazgatónője pedig védelmezi ezt a szegény gyermeket. Aki muszáj volt, hogy megverje az idős tanárt, mert csak így tudta kifejezni az elnyomáson érzett keservét.

Ista

Bayer Zsolt antiszemita, fasiszta, horthysta, nacionalista, rasszista. És milicista. De meddig tart a lista?
Száz bohóc aláírta a legvadonatújabb tiltakozást. Már nem csak kacagni lehet ezen a legújabb akción, hanem öblösen röhögni.
Azt hiszem, megfejtettem, hogy miért jön lendületbe mindig ez az illusztris horda. A jelekből ítélve mazochisztikus kielégülést szerez nekik az, hogy aláírásukkal közröhej tárgyának állítják ki magukat.

2008. március 24., hétfő

Polgári ismeretek

- Magyarázd el, hogy mi a demokrácia, Móricka! - szólítja fel a tanár a fiút polgári ismeretek órán.
- Demokrácia az, amikor három részeg egy józant részegnek nyilvánít.

2008. március 22., szombat

Árpádsáv


Már Erdélyben is hörögnek, rikoltoznak, fasisztáznak a megélhetési- és divatliberálisok. (Sokan közülük volt kommunisták vagy a volt kommunisták fiai, lányai). Az árpádsáv itt is szem- és zsigeri fájdalmakat okoz. És rettegnek is, ahogy szokás ilyenkor. Ahogy nemzetközi antifasz módra illik.
Ez a társaság mindenütt a legkártékonyabb. Kiszolgál minden ideológiát és hatalmat, ott találhatók mindig ezek a hölgyek és urak (elvtársak és társutasok), ahol az éppen regnáló senkik helyet szorítanak nekik.
De... azért is árpádsáv. Csak azért is, hogy bosszankodjanak. Vagy féljenek, ha nagyon akarnak.

2008. március 14., péntek

Migráció

Olyan az ember, mint a vándormadár. Talán nem komolytalanság kimondani, hogy olyan törzs, nép, etnikai csoport - vagy nevezzük őket, aminek akarjuk - nem létezik a föld kerekségén, amely nem mozdult volna el a helyéről az idők során. Mindannyian migránsok voltunk/vagyunk/leszünk. Ezzel újat nem mondtam, persze. Amire gondoltam, az, hogy senki sem tarthat egy bizonyos területet a magáénak: a földön csak albérlők vagyunk. Nem a miénk Kánaán, nincs is őshazánk. Akkor van baj, amikor hosszabb letelepedés után a hülyeségek kezdenek megszilárdulni a fejünkben.

2008. március 13., csütörtök

Személyi

Tiltakoznak az angolok, nem akarnak személyi igazolványt. Féltik személyi szabadságukat, és úgy nyilatkoztak többen is, hogy az ő adataik nem szabad semmilyen gyűlölt hivatalnok kezébe kerüljenek. Megértem őket. Semmilyen szervezetnek nincs joga közel férkőzni az ember magánéletéhez.
Azonban az a trend, hogy különböző hatalmak (vagy egyetlen Hatalom? Na, nem akarok paranoiás lenni!) minden fölött ellenőrzést próbálnak gyakorolni - világszinten. Nem jó irányba haladunk semmiképpen.
Amikor azt is el akarják dönteni, hogy mit gondoljon és mit mondjon az állampolgár (aki egyre alávetettebb, kiszolgáltatottabb), a jövő nem néz ki rózsásnak.

2008. március 12., szerda

Becsület

Becsületes ember nem kommunista - mondogatta édesapám, de nem csak ő. (Én inkább tőle hallottam). Az volt a véleménye, hogy aki kommunista lesz, annyi, mintha minden emberségéből kivetkőzne. És ő tapasztalta ezt. 4 és fél évet odavolt orosz hadifogságban.
Az eszem megáll, amikor arról szónokolnak, hogy a baloldal állott a szegények, a munkások mellett. Az igazság az, hogy a becsületes munkások gyűlölték a leginkább a hazudozó kommunistákat, szemforgató propagandistákat. Általánosan elterjedt volt az a vélemény, hogy "csak a semmirevaló, szemét emberek állnak komcsinak". Ez így is volt.

2008. március 11., kedd

Tavaszodunk

+10 fok van odakinn, remélem, jön a tavasz. Igaz, a Hargitán öles a hó. De már ott is meg volt lágyulva. 9-én annyian voltak odafenn, mint az oroszok.. Fejlődik a turizmus és drágulnak a telkek.

Csomag

Liberális és kommunista mindig jól megfért egymással. Látszólag ellenfelek, sőt ellenségek! Azonban a legjobb fegyvertársak, amikor üzletről van szó. Lásd: magyar történelem, XX. század...

2008. március 10., hétfő

No country for old men

Vajon irányítja valami/valaki az életünket, vagy csak hánykolódunk a hullámokon? Erre (nem) ad választ a Nem véneknek való vidék. A film kitűnő. Kegyetlen és mély.
Legelőször is találkozunk egy pszichopata gyilkossal. Talán maga a sátán. Amikor megfojtja a seriffsegédet a bilincsekkel, szinte elélvez. Úgy gyilkol, mintha virágot szedne. És mintha valami rábízott feladatot teljesítene. Belzebúb megbizatását.
Van egy kisember a fimben. Majdnem nincstelen, kis amerikai senki. Élete nagy lehetősége adódik, amikor rátalál a pénzre. De a lelkiismerete bajba keveri. Éjszaka felkel a felesége mellől, és visszamegy, hogy a haldokló drogdílernek vizet vigyen. Ezzel írja alá saját halálos ítéletét. Ő nem igazi játékos abban a durva világban. Hamar ki is csinálják.
A seriff úgy érzi, hogy nem kell beavatkoznia a játékba. Sőt, a végén ki is száll az egész őrületből. Elmegy nyugdíjba. Annak ellenére, hogy vérbeli nyomozó, akit a családi hagyomány folyamatossága is köt valamilyen módon. De egy ilyen kegyetlen világban ő sem bírja. Nem öregeknek való ez a vidék.

A nép szavazott, a nép döntött

Fletó elmehet... balra. Horn Gábor egyenesen a picsába küldte. Oda is elmehet. Vagy ahova akar.
Azt hiszem, Gyurcsány legszívesebben megrúgná most a népet, á la Fülig Jimmy. De az is lehet, hogy jó így neki. Arra is gondolhat, "most lelépek". És kész. Jöhet valamelyik balfácán a helyet betölteni.
Hogy miért szavaztak igennel? Egyszerű, Senki sem szereti, ha folyton a zsebében kotorásznak.

2008. március 7., péntek

Eltörölni

Bunkó Kóka (Bunkóka) nyelvészeti vitába keveredett: az "eltöröljük őket" Fideszes plakátszöveg miatt volt felháborodva. (Az őket mindenesetre használjuk dolgokra is - rámutató minőségben). Valamikor vajon fel volt-e háborodva ugyanigy a "múltat végképp eltörölni" szövegű dalocskára? Egyébként nem ártana valóban eltörölni a múlt imbolygó kommunista árnyait.

2008. február 21., csütörtök

Objektív szaktekintély

A megelőző posztban említett tiltakozók Randolph Brahamra hivatkoznak. Ezek az "urak" rettenetesen szeretnek tekintélyekre hivatkozni. Miközben tekintélyt próbálnak rombolni kies hazájukban. Hazájukban? Milyen haza? Mi az, hogy haza? Elvégre nem nacionalisták ők.
Itt van a Tekintély tehát, Mr. Braham. Történész ugyebár. Hozzá kell viszonyítani mindent, mert csak ő tudja megmondani. Ő a jani. A nagyokos. De mit is nyilatkozott a Heteknek ez az okos tojás 1998-ban? "Sehol nem történt ilyen gyorsan és barbár módon a deportálás, mint Magyarországon". Mármint a zsidók deportálása. Súlyos mondat. Persze, igaz. Ugyanis Hitler Magyarország kancellárja volt, és a nemzeti szocializmus is magyar találmány. Csak a barbár magyarok ráerőszakolták a szelíd és civilizált németekre. És a bőgatyás magyarok voltak azok, akik kidolgozták a fajelmélete(ke)t. Ők voltak, akik gyarmatosították a világ háromnegyed részét, és ahol csak lehetett, irtották a szegény bennszülötteket. Igen, ezek a magyarok gyorsak, amikor barbárnak köll lenni.
Nagyjából ez a felállás Randolph Braham primitív agyában. Ezeket az ostobaságokat terjeszti a nagyvilágban. És még kitűnően meg is él belőle.

Tiltakozók

Megérjük, hogy minden nap megjelenik egy tiltakozás, amit aláír mindig egy nagy rakás szarrágó, korlátolt értelmiségi. Újabban Kecskési Tollas Tibort akarták halálában is kicsinálni. Érdekes, hogy a legocsmányabb politikai és egyéb bűntényekben résztvevő Lukács György és a hasonló bűnözők seggnyalóitól nem határolódik el senki, nem tiltakoznak a jelenlétük ellen. Pedig ezeknek az embereknek már a lélegzete is mérgező. Nemhogy azok a szavak, amiket világgá szórnak.

2008. február 17., vasárnap

Koszovó szabad!

Gyáva népnek nincs hazája - mondták mindig a régi öregek. Egy országot vagy egy birodalmat csak akkor lehet megszerezni és/vagy megtartani, ha cselekvően részt vesznek a védelmében. Nem nyilatkozatokat kell kiadni, nem siránkozni kell nemzetközi fórumokon, hanem cselekedni.
A koszovói albánok cselekedtek, és elnyerték a függetlenséget. Persze, mondhatják az "elemzők", mellettük állt az USA. Igen, mellettük, de ez kétes. Ami döntő, az az volt, hogy az albán atyafiak nem nyugodtak bele abba, hogy olyan területen, ahol többségebn élnek, a szerbek döntsenek a fejük felett.
Vérszemet kaptak máris a baszkok. Mert joguk van hozzá. És joguk van a székelyeknek is, hogy saját sorsukat intézzék. Sőt: joga van erre az egész erdélyi magyarságnak. Elég volt a nyomorító román hatalomból. Elég volt a hazudozásból, a tolvajlásból, gyilkosságokból. A dákoromán ostobaságból. Kényszeres nyelvtanulásból. Másodrangú állampolgárságból. Elég volt abból is, hogy egy kalap alá vegyenek a románokkal. Elég volt belőlük!

2008. február 4., hétfő

Nyugati magyar

Kibédi Varga Áron Nyugatra, Hollandiába szakadt székely (az utóbbi szintagmát nem kell félreérteni, vagy külön értelmezni a mondat első részétől, nem ágrólszakadt ő). Érzem írásaiból, hogy világpolgár... Teljesen "nyugati szemmel" szemléli az otthoni (magyarországi és erdélyi) történéseket. Látja, hogy a szép régi világ letűnt vagy teljesen letűnőben (inkább eltűnőben? - fura egy nyelv ez). Nincsenek előítéletei vagy skrupulusai. Hozzászokott már Hollandiában és a széles nagyvilágban az emberi baromság sokféle formájához.
Próbálja egyenlően kezelni az otthoni jobb- és baloldaliakat, de szíve észrevehetően a baloldalibb írótársadalomhoz húz. Ez talán nem is csoda, hiszen Nyugaton mindenütt a baloldali értelmiségnek döntő a szava. A jobboldaliak vagy azért "halkabbak" mert nem jutnak elég nagy nyilvánossághoz, vagy pedig annyira ellenkező a véleményük a "fősodorbeliékével", hogy nem illeszthető bele a kialakított közbeszédbe.

2008. január 22., kedd

Tyll Eulenspiegel

Kitűnő ez a rajz a csínytevőről. Egyik kezében a bagoly, másik kezében a tükör. Az örök tricksteri attribútumok. A trickster az a bölcs, aki tükröt tart az embertársai elé. Csínytevéseivel gúnyt űz az elpohosodott, ellaposodott egzisztenciából. Mindig kívülálló, jó rálátása nyílik mindenre.

2008. január 20., vasárnap

Gondolatrendőrség

Az úgynevezett szabad világot a gondolatok és vélemények ellen indított terror fenyegeti. Miközben demokráciáról és szabadságról papolnak, meg akarják tiltani, hogy történelmi eseményekről, egyes körökben elfogadott dogmákról ellentétes véleményt lehessen hangoztatni.
Miközben szabadon lehet Istent tagadni, tilos kételkedni a holokauszt-dogmában. Tilos ellene érveket felhozni, tilos kutatni, elemezni, akár a legapróbb ellenvéleményt hangoztatni. A holokauszt-dogma olyanná kezdett válni, mint a legdühöngőbb sztálini terror. Nem csoda, mert rokonságuk vitathatatlan.
Felhívás helyett itt az szerepelhet, hogy ne engedjük meg senkinek, semmiféle "nyomorító hatalomnak", hogy bármilyen módon is korlátozzon személyes szabadságunk kinyilvánításában - amihez hozzátartozik a szólás, a vélemény-nyilvánítás szabadsága. És emlékezzünk arra: ez utóbbi azt jelenti, hogy szabadon lehessen hangoztatni bármilyen véleményt, legyen az bármennyire meglepő, meghökkentő, iszonyatos vagy idegesítő.

2008. január 19., szombat

Diplomás sarlatánok

Először diplomás kuruzslókat akartam írni. De rájöttem, hogy a kuruzsló fogalma túl pozitív, ha önmagában áll. Talán azért, mert kuruzslók már gyógyítottak meg embereket. Ellentétben azokkal, akikről szólni akarok.
A sarlatán elnevezés jobban talál. A sarlatánban benne van, hogy pénzért csal, bohóckodik, hazudozik az illető. Szélhámos. Hochstapler, ahogy a német elég pontosan megnevezi.
A diplomás sarlatánok fősodrát a pszichológusok és a pszichiáterek képezik (mondhatnám, tisztelet, a kivétel, de nem mondom, mert a kivétel megléte végzetesen kérdéses).
Azzal kezdeném, hogy pontosítok, amennyire tudok. Szép dolog, ha az emberi lélekről és furcsaságairól beszélgetnek intelligens emberek. A lélek mint olyan, eléggé meghatározhatatlan valami - kínlódtak is vele évezredeken át, de nem jutottak dűlőre. Sok mindent el lehet tehát mondani róla. Megfoghatatlan, analizálhatatlan. Negatívan lehet beszélni róla, mint Istenről. Azt lehet csak elmondani, mi nem a lélek vagy mi nem az Isten.
Ilyen módon, ha a pszichológia és a pszichiátria megmaradna lélekről való tartalmas beszélgetésnek, nem okozna semmi bajt. De nem. Ezen "tudományok" képviselői azzal lépnek fel, hogy ők képesek meghatározni valakinek a lelki betegségét, elmebaját, és sikerrel gyógyítani is tudják azt.
Hát nem így van. Mióta "tudományosan" művelik ezt a szélhámosságot, el lehet mondani, hogy csak áldozatokat produkáltak - jó pénzért. Nem meggyógyított embereket. Ha egyáltalán szükséges a "zavart elméjűek" esetében betegségről beszélni. Nem tudtak többet tenni senkinek az érdekében, sajnos, mint egy szibériai sámán. Gyógyult esetek nem léteznek. Elkábított kezeltek vannak, és "ellkábított" hozzátartozók.
Ha törvényerőre emelkedik, minden szélhámosság tiszteletet követel magának.

2008. január 18., péntek

Ne féljetek, nem megyünk haza!

Valóban. Hitványak voltak azok, akik gyűlöletet hintettek el az országban testvéreik ellen. Soha ne legyen megbocsátva!

2008. január 12., szombat

Törvény

A gyergyói születésű 12 éves cigánykölyök leszúrt egy 15 éves fiút, mert az nem akarta neki adni az mp3-as lejátszóját. A rendőrök bevitték a tetves cigánykölyket, kihallgatták, aztán elengedték. Hát... így megy ez. Az ilyen szemetek élvezik az idióta cigány- és bűnözőbarát liberálisok meg egyéb eszementek védelmét. Az említett urakat összezárnám egy helyre a kedvenceikkel, hogy élvezzék őket életük végéig. Mert ők azok, akik semmilyen kapcsolatban nincsenek védenceikkel. Az ő gyerekeik külön iskolába járnak, nem úgy, mint a szenvedő többségé, akik naponta kell, hogy elviseljék a különböző atrocitásokat.
Gyanítom, hogy a cigányok érdekében indított programok (felzárkóztatás stb.) néhány ember gazdagodását: "felzárkózását" segítették elő. Mert eredmény semmi nincs, ha azt nem tekintjük annak, hogy nagyobb szája lett a cigányoknak. Persze, a konferenciákon jól el lehet ejtőzni, miközben papolnak a minden alapot nélkülöző, semmilyen relevanciával nem bíró elmeszüleményekről.

2008. január 8., kedd

Az örök janicsár


Aki barátkozik az ellenséggel, nem "tárgyal", csak gyáva és képmutató. (Márai)

A közmagyar bestiárium egyik jeles példánya ez a nagyon sokoldalú (s)alak, az örök janicsár. Erősen konfúz személyiség, megragadhatatlan, nagyobbára meghatározhatatlan – viszont ha nem kérdeznek rá, mindig tudjuk, ki(k)ről van szó. Úgy vagyunk vele valahogy, mint Szent Ágoston az idővel.

A janicsárság csak egyik tulajdonsága ennek a figurának. Abban nyilvánul meg, hogy kész mindig a pálfordulásra, keményen szólva: az árulásra. Úgy tesz, mintha eredeti közösségének az ügyét képviselné, ám ez csak látszat. ő mindig a saját érdekében ügyködik és természetesen a mindenkori megszálló-elnyomó hataloméban. Janicsárunk ott található általában Moslékország valamilyen kiemelkedő és megbecsült pozíciójában, ahol mindig kifejezheti lojalitását az aktuális főlócitrompofozónak vagy főkacsavadásznak.

Kiválóan, akcentus nélkül beszél zebrapintyül, és szigorúan meghagyogatja közössége primitív tagjainak, hogy sajátítsák el hasonlóképpen a zebrapinty nyelvet, mert zebrapinty kenyeret esznek.

De jól beszéli a mindenkori politikai bikkfanyelvet is. Ha keleten kél a nap, akkor Moszkva majma, ha nyugaton ragyog, akkor Brüsszelé. Mindössze néhány fogalmat kell kicserélnie politikai-világnézeti szótárában, és máris kompatibilis a nyelvezete mindennel. A csereszabatosság diadala ez.

Szépreményű és nagyérdemű janicsárunk amolyan fürge huncut, Hamvas Béla szerint "ma útonálló, holnap a szószéken igét hirdet, közben bordélyos és az egyháztanács elnöke". Cinikus karrierista, rá mindenfajta hatalomnak szüksége van, mert ő a kirakat-kisebbségi és a hivatalos kisebbségi álláspont tőle ered.

Emberünk szorgalmasan gyűjtögeti a címeket, rangokat, pozíciókat és a vagyonát. Egy időben népe fáklyavivője, vátesze, alapítványok és gittegyletek elnöke, díszdoktor, díszpolgár és díszpinty. Halasztást nem tűrő nemzetpolitikai teendői mellett állandóan lót-fut és robotol, ír, (hegyi)beszédeket tart és legalább két egyetemen előad.

Kedveli a kinevezéseket, átnevezéseket, eufemizmusokat használ a valóság ráncainak kisimítására. Az elvtelen megalkuvást reálpolitikának nevezi. Mindig próbál megfelelni az egyenirányított fősodornak: politikailag korrekt.

Amikor szóba hozzák eme szimpatikus ismerősünket, a kaméleon, a sakál és a papagáj jut az eszünkbe. Vajon miért?

Most találtam rá erre a négy évvel ezelőtt írott cikkemre. Semmit sem javítanék rajta. Sőt... A helyzet még rosszabb.

2008. január 7., hétfő

Mértékadó








Nagyon kedves és szívderítő (lélekemelő), hogy megmaradtak az elmúlt "szépemlékű" korszakból a közbeszédben olyan szószerkezetek, mint: mértékadó média, haladó értelmiség vagy elkötelezett értelmiség, haladó baloldal, fasizmus elleni harc stb. Egy kicsit elemezzük csak úgy hirtelenében, a teljesség igénye nélkül ezeket a virágokat, amik illatoznak ugyan, de a levük mérgező.


Mértékadó a baloldali szóhasználatban minden és mindenki, ami/aki haladó gondolatokat forgalmaz, haladó módon viselkedik és mint ilyen haladó, a hatalom felé tart, sebesen halad állandóan. Ilyen a mértékadó elit (csak baloldali, esetleg balliberális lehet, mert a konzervatívok és egyéb nemzeti-maradiak tökhülyék), aki a haladás örök letéteményese. Hadakozik a sötétség ellen, és ő tudja mindig megmondani, mikor mit kell lépni. A mértékadó ember természetesen mértékadó lapokban közli mértékadó írásait. Ha olvas, akkor ugyancsak mértékadó könyveket vagy folyóiratokat, újságokat preferál. Mindig elkötelezett a nép, a munkásság, a lakosság érdekei mellett, akiknek úgy gondolja, hogy fő szószólója. Mindig és mindenütt. Fényes jövő felé bökdös az ujjával: arra emberek, arra kell haladni. Nem számít semmi áldozat, csak haladni kell. És harcolni kell a fasizmus ellen is - természetesen ő mondja meg, hogy mi a fasizmus. Ő rendezi az antifasiszta tüntetéseket is, ahol a haladás nevében felszólít a sötét, maradi, reakciós erők legyőzésére.
Tovább nem folytatom. Tudja mindenki, kikről van szó. A történelem leghazugabb, simlis, képmutató, köpönyegforgató figurái ők. És hitványságaik felülmúlnak minden képzelt vagy hazudott fasizmust.



2008. január 4., péntek

Új ateizmus

Richard Dawkins alapos tudós, amellett sokat szerepel a brit tévék műsorában, élénk közéleti tevékenységet folytat. Magyarországon kilenc vagy tíz művét adták ki. Számomra egyelőre legfontosabb ezek közül Az önző gén - Dawkins ebben a művében rakja le a memetika (proto)tudományának alapjait. De most nem erről akarok írni.
Dawkins kemény ellenfele a vallásoknak. Már 9 éves korától kételkedni kezdett a vallásos hitben. Később "megtért", de aztán behatóbban megismervén az evolúció elméletét, újra az ateisták táborában találta magát. A brit tudóssal az a helyzet, hogy olyan alaposan alátámasztja mondandóját, hogy egyházfi legyen a talpán, aki meg tudja dönteni bizonyítékait. Tud lenni finoman ironikus és maróan gúnyos. Érdemes tüzetesen átolvasni a műveit és nem előítéleteink alapján ítélni róluk, hanem alaposan megrágni a mondandóját.

2008. január 3., csütörtök

2008

Nem írtam még ebben a vadonatúj évben. Hát.... boldog új évet, mindenkinek.
A hideg jól tart még minden időjárási jóslat ellenére. Tüzelni kell állandóan, hamar kihűl a ház. Úgy tűnik, visszatér a "valódi tél" Csíkba.
A merevlemez vacakol, nem tudom milyen baja lehet. Lehet, hogy valami harmful progi. Néhány gyanús szoftot töröltem a gépről.
Nagy volt a csend mindkét nap. Pihennek az emberek az ünnepek után.
Meguntam a tucatfilmeket. Igaz, egy ideig másra nem volt kedvem. Most már valami komolyabb kell.
Beleolvastam az új Heller-könyvbe. Összegyűjtött elbeszélések, elemzések, a 22-es egy fejezetének dramatizált változata. Jónak látom őket. Csak hamar elalszom, ha olvasni kezdek. Újabban. Kezdett a memetika is érdekelni. Találtam egy csomó anyagot, el kell, hogy olvassam őket. Csak éppen ne politizálnának át mindent.

Gyuri bá

Soros György, mint filantróp és a nyílt társadalom támogatója - ezt próbálja elhitetni a baller oldal. Jobboldalon pedig a háttérhatalom fő...