2010. április 25., vasárnap

Drasius Kedys

Drasius Kedys holttestét megtalálták egy tó partján. És az a banda, amelyik fajtalankodott gyermekekkel, az ő gyermekével is, nagy sikernek örvend a közéletben.
Isten nyugtasson, Drasius Kedys!

2010. április 12., hétfő

Lehet reszketni

De minek? Igen, minek. Kovács Lászlót sem láttam most úgy nyilatkozni, hogy "a félelem, a reszketés", most lehet, hogy egyébbel fognak előrukkolni. Bauer Tamás még reszkethet talán, ahogy olvasható volt a mandiner blogon: "Bauer Tamás életének egyik legszebb szakasza következik, hiszen elvinni nem fogják, viszont annyit félhet, amennyit csak akar". Hehe... Már a New York Times siránkozik is, hogy a fasiszták Magyarországon így meg úgy.
Na, de. A politikában - ebben az áldott demokráciában - egyik fél sem sokkal jobb a másiknál. Csupán csak annyi tölti el megelégedettséggel az embert, hogy éppen nem a volt apparatcsikok-csinovnyikok vagy azok kölykei kerültek hatalomra. Vagy nem olyan nagy számban kerültek hatalomra.
Tovább majd meglátjuk. De lelkesedni már nagyon nehéz.

Gyuri bá

Soros György, mint filantróp és a nyílt társadalom támogatója - ezt próbálja elhitetni a baller oldal. Jobboldalon pedig a háttérhatalom fő...