2010. július 3., szombat

Megint jönnek...

Megint jönnek, szitkozódnak, gyalázkodnak. Hozzák a formájukat. Népszabóék futószalagon gyártatják a megrendelt blődségeket.
Érdekes, mostanában nem megy annyira az antiszemitázás. Szinte hiányzik már, hehe. De hát az elvtársak most egyébbel vannak elfoglalva. Addig rábízzák a nyugati elvtársakra, haladó értelmiségiekre a magyarokat illető bírálatot. Itt van ez az Orbán-fiú, ugye. Sült diktátor típus. Reggelre szocialisták és libsik máját fogyasztja, mint a sas Prométheuszét. És építi reggel-délben-este a diktatúrát. Mindig ott a táskájában a vakolókanál. Szóval készül a narancsos diktatúra, a vak is láthatja ezt. Bocsánat, a gyengén- vagy nemlátó. Legyünk korrektek. PC-k. És ne akarjuk összekutyulni a kommunizmust a nácizmussal. A holokausztokat a nagy HOLOKAUSZTTAL. A legholokausztabb holokauszttal. Ami maga a holokausztság, mint önmagában való. Vagy önmagáért való. Ontosz on. Stb. Azzal foglalkozik a holokausztológia. Holokausz-ontológia. Na, így. És a Zorbán tervezi, hogy antiszemitává vadítsa a barommagyart. Azt a faragatlan mucsait. Aki nem érti az idők szavát. Pedig már hányszor pofán verték. Mikor műveltnyugatiak, mikor kedélyes szomszédok. Utóbbiak házhoz hordták a pofont (igaz, Károlyi elment, hogy kérjen), és szorgosan távoztak a szajréval.
Persze, hogy barommagyar. Mert lustán szúnyokál. És amikor felébred, már viszik is a szőnyeget a házból. Viszik alóla a fotelt. Meg a tévét, Győzikéstől. Ez a magyar. És akkor megint ezek az Orbánék, na. Nyolc év paradicsom után kiüldözik a népet a pusztába, hogy orcája verítékével... Szóval mocsadékok. Hogy is merik? Hogy nem sül ki a...?
Meg is mondta a konrádgyuri. Mert ő tudja ám. Hogyaszongya, a nyugati konzervatívok. Azok tudják az illemet. Mert azok meg vannak civelizálva, ahogy Huckleberry a vénkisasszonyok által. A nyugatiak, azok igen. A finum úriemberek Halk hangon, udvariasan beszílgetnek. És csak jókat mondanak egymásnak. Egymásról. Tudja ezt nagyon ez a halkszavú zsidóember. Ez a fehérek közt európai.
Ilyenek mennek mostanában. És a víz, a víz, az nem nyugszik. Asse, egye meg a rosseb. Mikor ezek nekifognak!!! Akkor ömlik a szó, akár az ár.

Gyuri bá

Soros György, mint filantróp és a nyílt társadalom támogatója - ezt próbálja elhitetni a baller oldal. Jobboldalon pedig a háttérhatalom fő...