2009. augusztus 27., csütörtök

Kós Károly szava 1911-ből

Kós Károlynak igaza volt. Mint mindig.... Az aljas baloldal és a liberálisok akkor is a saját érdekeiket nézték. Internacionális érdekeket.



Kós Károly: Levél a balázsfalvi gyűlésről



Kalotaszeg, 1911. szeptember 4.
Mélyen Tisztelt Szerkesztő Uram!
Ha én itt Erdélyben magyar pap volnék, akkor a tegnapi vasárnapon
prédikációm textusát Dávid zsoltáraiból választottam volna: "Uram, mily
nagyon megsokasodtak az én ellenségeim! Mily sokan vannak az ellenem
támadók." (3. zsoltár, 2. vers) Mert én láttam az Astra gyűlését, és erdélyi
magyar népemnek szerettem volna beszélni a balázsfalvi napokról. Láttam azt
az ünnepet és tudom, hogy az ott Erdély oláhságának győzelme volt rajtunk.
Beszélnek az ellenségeinkről az én népemnek, de nem szidnám őket, és nem
kicsinyelném az ő munkájukat. Mert láttam Balázsfalván seregleni hatezer
romániai urakat és asszonyokat, és országunk minden szegletéből főpapokat,
tanárokat, birtokosokat, ügyvédeket és képviselőket, szegény prédikátorokat
és dászkeleket, iparost, kiskereskedőt és pórnépet; egy egész társadalmat.

Ez a sok különböző ember mind lelkesedésből, saját jószántából jött oda, nem
inni, nem mulatni, csak lelkesedni, csak tanulni, vezéreit meghallgatni,
hogy szavukat szívébe vésve, újabb tíz esztendőre való munkakedvet, nemzeti
gondolatot vihessen haza az otthon maradtaknak.

Ezt mi magyarok nem tudjuk utánuk csinálni!!! Mi erdélyiek már fáradtak
vagyunk; a magyarországi közvéleményt pedig most nem érdekli a magyarság
sorsa. De fontos az ott mostan, hogy piszkálódásból élő újság terjesztheti-e
szabadon a mocskot a magyar nép között a sajtószabadság szentségének védelme
alatt vagy sem.

A sajtó a közvéleménynek hű tükre: a balázsfalvi napok idején a fővárosi
lapok közöltek néhány cikket az Astra gyűlésről (igaz, hogy egyrészüké, még
tekintélyes napilapoké is, roppant téves és furcsa volt), de hamar végeztek
vele, és ma már vígan tovább csépelik az obstrukció ócska szalmáját. De mi
nem térhetünk oly könnyen és oly hamar napirendre; mert elvégre ez a játék a
mi bőrünkre megy. Közvetlenül a miénkre, de végeredményben az egész
magyarságéra.

És mi tanulni is akartunk ott Balázsfalván, mert nagyon nagy szükségünk van
immár erre, és lehetett is ott tanulni sokat az oláhoktól.

Láttunk egy hatalmas nemzetgyűlést, hallottunk halálosan komoly beszédeket.
De nem láttunk pózolást, nem hallottunk frázisokat. Ez az egyik tanulság.

Láttunk ott egy hadsereget: nemzeti hadsereget. Mert ez a gyülekezet nem
Janku és Axentye hordája többé, ez nem támad ellenünk kaszával és faágyuval.
És nem fog többé Bécs szolgálatába állni. Ez itt már nemzet, mely öntudatos
munkával, pénzzel és kultúrával szerelte föl magát. Ez a másik tanulság.

Láttuk azt, hogy az odasereglett nép milyen áhítattal szívta magába vezérei
tanítását, milyen lelkesedéssel hallgatta a sokszor unalmas beszédeket, hogy
meg volt elégedve mindennel, amit kapott, nem kritizált semmit, de fizette
örömmel filléreit az Astrának. És nem volt ott rendetlenség, nem volt ott
szó politikáról, nem volt ott izgatás; száraz számadatokat hallottunk,
száraz tényeket soroltak elő a szónokok nyugodtan, majdnem unalmasan.

És az volt a benyomásunk, hogy ez volt az utóbbi esztendők egyik legnagyobb
politikai eseménye, ez volt a legveszedelmesebb nemzetiségi politikai
izgatás. Ez a harmadik tanulság.

Néhai nagy újságírónk, magyarságunk ideáljaiért utolsó leheletéig harcoló
Beksics Gusztáv megjövendölte egykoron - nem is olyan régen - hogy mihelyst
az erdélyi oláhság kultúrailag, vagyonilag és társadalmilag konszolidálódik,
abban a pillanatban kérdéssé válik a magyar Erdély léte. Ma, az Astra
gyűlése után tudhatjuk - ha csak el nem fedtünk szemünket, be nem dugtuk
fülünket -, hogy a vagyonilag, társadalmilag, sőt kultúrailag is szervezett
oláh társadalom Erdélyben készen van. Ez a társadalom tisztában van
erejével, céljaival, ez a társadalom fegyelmezett, fanatikus és idealista.
Ez a társadalom: nemzet.

Olvasom a zsoltárokat: "A mi útjainkban most körülvettek minket és csak azt
figyelik, mikor teperhessenek a földre." "Hasonlóak a prédaleső oroszlánhoz
és a barlangban ülő oroszlánkölykökhöz." (Dávid 17. zsoltár 11-12. vers)

Ez az oláh társadalom annyira természetes ellenségünk, hogy ezt sem szép
szóval, sem erőszakkal a magunk részére nyerni nem tudhatjuk. Amit állam és
társadalom erre a célra áldoz, az teljesen haszontalan munka és
erőpocsékolás. Az erdélyi oláh a maga jószántából magyar nem lesz soha. A
magyar nyelv megtanulására sincsen szüksége - hiszen nekünk, erdélyi
magyaroknak sokkal inkább szükségünk van az oláh nyelv tudására. Inkább
francia és német nyelvekre tanítják gyermekeiket. De a magyar állameszme
részére sem hódíthatjuk meg az oláhságunkat többé, amióta tőszomszédunk a
szabad, nemzeti és hatalmasan fejlődő Románia.

Mai helyzetünk az, hogy a zárt sorokban, egységes vezetés alatt és
öntudatosan előrenyomuló oláhsággal szemben az erdélyi elszegényedett,
fáradt és reményvesztett magyar társadalom lépésről-lépésre, lassan de
folytonosan kénytelen visszavonulni minden téren. Sorsunkat előre látjuk, és
csodára nem számíthatunk. Mi magunk gyöngék vagyunk, és segítségünkre nem
jön sem a nagymagyarországi társadalom, sem az államhatalom.

A magyarországi társadalomra sohasem számíthattunk. A múltban is mi: Erdély
voltunk azok, akik, ha kellett, segítséget vittünk Magyarországnak. Jutalmat
ezért sohasem kértünk és sohasem vártunk.

De az államhatalommal másképpen vagyunk. Annak kötelessége volna minket
legalább segíteni, ha már nem vállalja a teljes védelmet. Kötelessége volna
minden eszközt, minden fegyvert a mi részünkre szolgáltatni és oláhjainktól
minden eszközt és minden fegyvert elvenni, mellyel nekünk árthat. Ezt
nevezhetjük jogtalanságnak, nevezhetjük embertelenségnek, jogállamban
nincsen is ez helyén. De az orvos is megöli a magzatot, tehát gyilkol,
amikor arról van szó, hogy vagy az anya vagy a gyermek maradjon életben. És
lássuk vajon a külföld nemzeti államai milyen eszközökkel védekeznek
nemzetiségeik ellen, illetőleg hogyan védelmezik nemzetüket:
1. Pózenben tilos a lengyeleknek német birtokot vásárolniok.

2. Romániában tilos iskolákban (nyilvános iskolákban), sőt templomokban más
nyelven, mint oláhul beszélni és tanítani.

3. A szabad Amerika csak azt ismeri el állama polgárául, aki szóban és
írásban bírja az angol nyelvet, és tisztában van az alkotmány főbb elveivel:
szavazati joga pedig csak állampolgárnak van.



Mi sok törvényt, elvet vettünk át idegenből, sokszor ránk károsat vagy
legalább is problematikusat; vajon mért nem vettünk át ilyenforma
törvényeket is? Pedig ilyen törvényeknek sikerük van és - nem kerülnek
pénzbe.

E helyett évekig tartó válságokba visszük országunkat a problematikus
egyenlő, általános, titkos választójogért való küzdelemmel és a nemzeti
hadseregért való harccal (ez utóbbi - elismerem - nagy dolog, de bajosabb
megcsinálni, mint egy új nemzetiségi törvényt).

De nemzetiségeink kultúráját milliókkal segíti a magyar állam - méltányosság
címén.

. E héten Kolozsvárott ünnepi közgyűlést tart az EMKE. Hatszáz vendég
jelentkezett eddig, és a város aggódik, hogy hol helyezze el ezt a sok
embert. Balázsfalván - a 2500 lakosú faluban - 6000 embert láttak szívesen
vendégül három napig - a román kultúra nevében.

Kolozsvárott - a 60.000 ezer lakosú városban - 600 vendég gondot okoz - a
magyar kultúra nevében. Ehhez - úgy gondolom - nem kell kommentárt fűznöm!!!

Majdnem minden évben tartunk Erdélyben székely-kongresszust; melynek
eredménye mindenkor egy-egy memorandum - de sikere egyiknek sem volt. Azt
hiszem, már meg is unták a minisztériumok az erdélyi magyarok ügyeit - el is
olvasni. A székelyek segítségére miniszterileg Sepsiszentgyörgyre telepített
"Hitelbank" akár be is csukhatja a boltját - semmi dolga sincsen. Ma is
olcsóbb a Transilvania, az Albia meg a szebeni bank pénze, mint a magyar
pénz. És éppen a múlt héten árverezték el a kolozsvári Nemzeti Színház
alapítványi birtokát; a magyar kultúrminiszter asszisztenciája mellett, - az
oláhok vették meg. Ehhez sem kell kommentár.

Hát tessék Kolozsvárra jönni EMKE gyűlésre. De nekünk hiába beszélnek, hiába
ígérnek már. Kezdünk nem hinni semmiben, ami Pestről jön, kezdünk nem hinni
miniszteri nagy nemzetmentő terveknek.

Ha magyar pap volnék, jövő vasárnap a következő textusról tartanék
prédikációt: "A szívem remeg, elhagyott az erőm és az én szememnek világa
kialszik." "Barátaim és szeretteim elfordultak tőlem az én csapásomban, és
az én rokonaim is elhúzódnak tőlem." (Dávid 38. zsoltár, 11-12. vers).



Hazafias tisztelettel: Kós Károly

2009. augusztus 23., vasárnap

Augusztus 23

Majdnem elfelejtettem, ma augusztus 23, magasztos nap. Valamikor felvonulni kelletett. Volna. Ha elmentem volna. Azt mindenki nyugodtan megtehette volna, hogy ne menjen el felvonulni. Semmit sem tudtak volna tenni ellenük. De az ember beszari. Gyáva tetves nyúl. Hivatkozik arra, hogy családja van. Meg egzisztenciája. És ezért hallgat, sunyít. Még onnan is gyorsan eltűnik, ahol valaki hangosan megfogalmazza a bírálatát az éppen divatban levő hülyeségek és agyrémek ellen. Akik akkor hajlongtak, ma is hajlongnak. Fejbólintók, süvegelők, reszkető szarjankók.

Persona non grata

Megértük azt is, hogy a magyar köztársasági elnököt kitiltották Szlovákiából, miután nem is olyan régen a románok cikiztek vele. Úgy tűnik, a magyar állam (nemzet?) képviselőivel bármit meg lehet tenni. Ezután már csak az következhet, hogy valamelyik magas rangú magyar politikust korbáccsal fogják arcul csapni valamelyik szomszédos, baráti államban. Az EU pedig rá sem hederít az ilyen bagatellekre. Magyarország? A magyar nemzet? Kicsodák azok, és mit akarnak? Örüljenek, ha szárnyunk alá vettük őket. És teljesítsék, amit mondunk.

2009. augusztus 11., kedd

Holtkéz

Karl Kraus jól megfogalmazta a gazdasági liberalizmus lényegét:
"A holtkezet szorgalmasan rápingálják a falra, valahányszor a nép érezni kezdi, hogy a zsebében bizonyos eleven kezek kotornak".
A gazdasági verseny olyasmi, mint amikor a csiga és a nyúl versenyt futnak. Akik a piac önszabályozását hirdetik, vagy érdekből teszik azt, vagy nagyon naivak és nem gondolták át ezt a magvas elméletet.
De egyáltalán, minek kellene verseny? A minőség anélkül is minőség, hogy hülye versenyfutással bizonygatná önmagát.

2009. augusztus 9., vasárnap

Rajtam maradt télikabát...

Rajtammaradt télikabát,
forró lettél, nagy, lomha takaró.
Kigombollak télikabát,
vitorlázzunk szélben mint a hajó.
Nyomj a földhöz télikabát,
el ne szálljak, érzem a hajlamot.
Mit szólsz hozzá télikabát?
Megértük az új tavaszot.

A fák mind túlöltöztek,
lányok mind levetkőztek,
autók meg összetörik maguk.
A szél meg fúj az őrült,
télen mi énbelém gyűlt,
a szél most szétfújja, árasztja szanaszét.
Lányok meg szét az utcán,
járnak mint Isten ujján,
záródik fényesen a marok.
A szél csak fúj az őrült,
és aki túl elszédült,
a szél most szétfújja a városban szanaszét.
Én talpig télikabátban,
nagy, nehéz boldogságban,
a lányok meg túlvetkőzték maguk.

Rajtammaradt télikabát,
még nem tudtam reggel, hogy ilyen ez.
Kigombollak télikabát,
szélben csapdoss, nagy lomhán ijedezz.
Túlvetkőztek télikabát,
túlvetkőztek, érzik hajlamot.
Na mit szólsz hozzá télikabát,
megértük az új tavaszot.

A szél meg rá az őrült,
könnyű az új cipőjük,
vékony a rájuk tapadt ruha.
Ringnak az Isten ujján,
szóról szóra megtanulnám,
sorra a lábuk a combjuk, a fenekük.
Ez évben harisnyájuk,
feketén feszül rájuk,
és átlátszik, átlátszik, átlátszik az egész.
A bőrön vékony pántok,
húzódnak ostor-átok,
és minden átlátszik, átlátszik remekül.
A szél meg fúj az őrült,
és jár a túlvetkőzült,
üdvözült, levetkőzött,
a széltől jól legyőzött, kivetkőzött tömeg.

Rajtammaradt télikabát,
mit is mondjak, élünk, és fúj a szél.
Kigombollak télikabát,
nem gyilkolt meg hát minket ez a tél.
Nem gyilkolt meg télikabát,
pedig akart, és mégse sikerült.
Mit szólsz hozzá télikabát?
Gyilkos tél volt, lám mégse sikerült.
Mit szólsz hozzá télikabát?
Még ennek a télnek se sikerült.

Mit mondjak, élünk és fúj a szél...

Valamikor a '80-as évek végén kedveltem meg a Cseh Tamás-dalokat. Nem volt ahogy nem megszeretni, hiszen azoknak az életdaraboknak, amiket megénekelt, egy része az enyém is volt.
Megkapott nagyon, hogy apró kis dolgokról tudott énekelni. A tavaszról, a lányok vékony ruhájáról (Rajtam maradt télikabát..). Habár... nem is kis dolgok ezek. De énekelt a vágyról, a hányódásról, a kilátástalanságról. Közel hozta Dosztojevszkijt, Shakespeare-t.
Rokonszenves volt személye, arca, hanghordozása. A mosolya, a rejtélyes és kicsit huncut.
Nyugodjál békében, Cseh Tamás!

2009. augusztus 8., szombat

Isten nyugtassa Cseh Tamást


A szinhaz.hu weboldalon mindössze annyi szerepel: Cseh Tamás meghalt, de az információ forrása nincs megjelölve. Az oldalon közlik a művész rövid életrajzát is. Az MTI pénteken késő este többször próbálta elérni Cseh Tamás családját - sikertelenül.

Cseh Tamás 1943. január 22-én Budapesten született. Tizenhárom éves koráig a Fejér megyei Tordason élt, a középiskolát már a fővárosban végezte. A Budapesti Tanítóképző Főiskolán, az egri Tanárképző Főiskolán, majd a Képzőművészeti Főiskolán tanult, ezt követően, 1967-74-ig rajzot tanított egy budapesti általános iskolában.

Cseh Tamás 1970 körül kezdett dalokat írni, ebben társa Bereményi Géza író, filmrendező volt. Első lemezük 1974-ben jelent meg Levél nővéremnek címmel, ezt számos további album követte.

A művész 1974-től a 25. Színházban, majd a Várszínházban, 1982. és 1998. között a Katona József Színházban adott önálló esteket, 1998-tól a Bárka Színházban lépett fel. Önálló estjei: A dal nélkül, Antoine és Désiré, Fehér babák takarodója, Frontátvonulás, Jóslat, Új dalok, Nyugati pályaudvar, Levél nővéremnek, A telihold dalai. Cseh Tamás több mint ezerkétszáz dal szerzője, ezek mindennapi élethelyzetekről, vágyakról szólnak.

Az előadóművész számos filmben szerepelt, ilyen volt a Nyom nélkül, A turné, a Csinibaba, valamint a 6:3 című alkotás. A Csillagokkal táncoló Kojot című, 2006-ban megjelent mesekönyv történeteit Cseh Tamás válogatta és fordította.

Művészi munkája elismeréseként 1993-ban Liszt Ferenc-díjat, 2001-ben Kossuth-díjat kapott. A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével is kitüntetett művésznek idén májusban jelent meg Dal nélkül címmel egyik 1973-as estjének felvétele a Hungaroton kiadónál. Az albumra az ismert dalok mellett korábban nem hallható szerzemények is felkerültek. Budapesten 1972 és 1977 között a 25. Színházban futott Cseh Tamás estje, amelyeken Bereményi Géza verseit tolmácsolta az Ad Libitum együttes kíséretében.

Cseh Tamás, 1943. január 22., Budapest - 2009. augusztus 7., Budapest. Nyugodjon békében.


2009. augusztus 1., szombat

Cigányhecc

Alcsíkon két faluban - Csíkszentkirályon és Csíkszentmártonban - megunták a barna testvérek diákcsínyeit és elhúzták a nótájukat. Sokáig tűrtek a két település lakói. Eleget. És nem segített senki rajtuk. Sem a megye, sem a kormány, sem a rendőrség. Valamit tenni kellett.
Amit tettek, a régóta gerjesztett düh hatására tették. Mert az ember végső dühében és elkeseredésében sok mindenre képes. Vagy mindenre képes.
Az események lezajlása után akcióba léptek a fogadatlan prókátorok és provokátorok. Különösen magyar részről. Bizonyos Parázna Kóró támadt a legvadabbul. Mint egy melegtől megvadult bögöly. És nekiesett a székelyeknek, hogy így meg úgy. Hogy milyen nyomorultak. Állatok.
És jóformán senki sem lett elegendően dühös emiatt. Mert ebben az idióta korban csak azt tilos mondani, hogy a cigányok állatok. Vagy a zsidók állatok. Azt nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy a székelyek vagy a magyarok állatok, bestiák, antiszemiták, rasszisták, fasiszták, hadd ne soroljam tovább.
Legyen már vége ennek. A dolog unalmassá kezdett válni. Unalmas már, hogy mindenki ki akar oktatni, mit szabad és mit nem mondani vagy tenni. Fogadjuk már el, hogy felnőttek vagyunk mindannyian. És szavainkért vagy tetteinkért vállaljuk a felelősséget.

Gyuri bá

Soros György, mint filantróp és a nyílt társadalom támogatója - ezt próbálja elhitetni a baller oldal. Jobboldalon pedig a háttérhatalom fő...