Választási hajcihő

Magyarországon már mindenik párt elindította a kampányt. Napról napra derűlnek ki a visszaélések, lenyúlások, lopások, fosztogatások, amiket az MSZP nevű kommunisták magyaroszági pártja hajtott végre nagy szakértelemmel és ős élvezettel. Az ősiség abból fakad, hogy már legalább 100 éve ezt teszik, mint amit most. Az istenadta nép pedig nem tanul, de nincs is ahogy. Az eccerű polgár, jobban mondva fogyasztó-termelő-szemetelő apolitikus. Nem ért semmit meg a politikából, de nem is akar. Mégis kezébe adták, hogy válasszon. Mivel van választási joga, van akit a sehonnai pártoknak befolyásolniuk. A tömegdemokrácia a csürhe demokráciája. De a csürhéhez tartoznak a vezető politikusok, bankárok, üzletemberek és más egyebek is. Hát... így megy ez...

A talp- és tányérnyalásról

A nyaloncok mindig büszkék voltak arra, hogy ők hűségesen nyalnak, és ennek ellenében "jobban " élnek, mint az átlag, mint azok, akik nem tudnak és nem akarnak hízelegni.
Diogenész lencsét evett vacsorára. Meglátta ezt Arisztipposz, aki kényelmesen élt, mivel hízelgett a királynak.
Arisztipposz megjegyezte:

- Ha megtanulnád a királyt szolgálni, nem kellene ilyen szeméten élned.

Mire Diogenész:
- Ha megtanultál volna lencsén élni, nem kellene a királynak nyalnod.
Az elkurvult értelmiség pontosan olyan, mint Arisztipposz. Feladta már régen, hogy az örök eszmék szerint próbáljon élni. Különböző hatalmasságok szolgálatában nyalonckodik, kicsinyes dolgok, partikularitások érdekében hadakozik, szájal, és mindennek a teteje az, hogy még büszke is a mindennapi betevő aljasságokra. Ott tartunk, hogy a magukat elitnek tartó értelmiségiek átvették a lézengő ritter vagy Yago szerepét.

Oh, a Nyugat!

A kommunista rezsim idején ragyogó szemekkel beszéltünk a Nyugatról. Amerikáról. Hogy ott igen. Hogy azok igen. Meg szabadság. Mert az ott van. És mennyire szeretnek minket. Segítenének is, de hát azok a fránya szovjetek... Az emberek többsége áhítattal bámult-bálványozott még egy Colgate-fogkrémes dobozt is. Az is a nagy Nyugatot jelképezte. Valami olyasmiben hittünk, hogy "odakinn" jólét, korlátlan szabadság, emberszeretet uralkodik. És hittük rendíthetetlenül, hogy nagyon-nagyon szeretnek minket - ismétlem.
Aztán jött a Nagy Rendszerváltás, amikor minden rabszolganép... ugyebár. És hamarosan jött az első nagy pofon. Rövid idő alatt az egyszerű állampolgár előtt a Szeretett Nyugat lezárta a határokat. Csak vízummal lehetett utazni, azt pedig nagyon nehezen adták meg, miután megaláztatásoknak tették ki a kérelmezőket. (Érdekes, hogy a cigányokat lazán engedték a nagykövetségek szigorú hivatalnokai kiutazni a megfelelő országba - akkor telt meg velük egész Nyugat-Európa. Úgy tűnik, őket már akkor sem szabadott megalázni). A rossz emlékű megaláztatások után sokakban felvetődött a kérdés, vajon tényleg olyan úriemberek ezek a nyugati polgárok? Aztán a kérdések sokasodtak. A történet ismerős. A történetek ismerősek.A Nyugat csak szigorú szabályokat szab, amit elvár, hogy betartsanak (mások), a Nyugat nagyon kétszínű, feledékeny, bornírt, embertelen és... aljas. Ezt egyre többen és egyre dühösebben vették tudomásul. A düh, véleményem szerint onnan származott, hogy az emberek feltették maguknak azt a kérdést: "Hogy lehettem olyan hülye, hogy hittem azt, máshol másképp megy, mások másabbak mint mi?"
Sok minden történt azóta. Beláttuk, a Nyugat sem sokban különbözik a nagy Szovjetuniótól. Csak finomabb módszerekkel küldi pokolra azokat, akiket nem szeret. Csak finomabb módszerekkel rabolja ki a nála gyengébbeket. Mert a Nyugat civilizáltabb. Úgymond.
Azóta az is kiderült, hogy Thatcher asszony, a Vaslady, Gorbacsovot arra ösztönözte, ne engedje a német újraegyesítést. És tartsa továbbra is hatalmában Kelet-Európát. Felvetődik a kérdés: mennyivel volt jobb, mennyivel jobb Margaret Thatcher, Mitterand, George Bush és az egész nyugati politikus bagázs, mint J. V. Sztálin vagy Adolf Hitler? Azt hiszem a válasz könnyű már erre. Ugyanazon kutya kölykei.