A talp- és tányérnyalásról

A nyaloncok mindig büszkék voltak arra, hogy ők hűségesen nyalnak, és ennek ellenében "jobban " élnek, mint az átlag, mint azok, akik nem tudnak és nem akarnak hízelegni.
Diogenész lencsét evett vacsorára. Meglátta ezt Arisztipposz, aki kényelmesen élt, mivel hízelgett a királynak.
Arisztipposz megjegyezte:

- Ha megtanulnád a királyt szolgálni, nem kellene ilyen szeméten élned.

Mire Diogenész:
- Ha megtanultál volna lencsén élni, nem kellene a királynak nyalnod.
Az elkurvult értelmiség pontosan olyan, mint Arisztipposz. Feladta már régen, hogy az örök eszmék szerint próbáljon élni. Különböző hatalmasságok szolgálatában nyalonckodik, kicsinyes dolgok, partikularitások érdekében hadakozik, szájal, és mindennek a teteje az, hogy még büszke is a mindennapi betevő aljasságokra. Ott tartunk, hogy a magukat elitnek tartó értelmiségiek átvették a lézengő ritter vagy Yago szerepét.

Jobbikország?

A Demos-intézet egyik nagyokosa, Böcskei Balázs, a szokásos álszociológusi nagyképű stílusban osztja ki a pártokat, különösen a Jobbikat és az LMP-t. Már a cikk felütésében is csal: a Jobbikot összeköti a "faluvégi lövöldözésekkel", amiket nem biztos, hogy cigánygyűlölők követtek el. (Lehet, hogy pontosan uzsorázó cigányok voltak a tettesek, vagy egyéb, cigányok közötti leszámolásról van szó).
A cikk első bekezdésében újra torzít. Azt mondja, nincs értelme közszolgálatiságról beszélni, amióta a Jobbik "hekkeli" a nyilvánosságot. Feltehető a kérdés, hogy milyen nyilvánosság, milyen közszolgálatiság létezett? A szocialisták és liberálisok hazudozó, tömegbutító, rasszistázó-antiszemitázó, irdatlanul belterjes, posztbolsevik, filoszemita és procionista médiája talán a közszolgálatiságot jelentette?
Azt írja ez a zagyváló, hogy Magyarország nem kér a liberalizmusból, nyitottságból. A mire való nyitottságból? A bezártság irányába vezető nyitottságból? Abból nem akar természetesen senki kérni, aminek az a célja, hogy kritikátlan zsidóbarátság valósuljon meg, a saját maguk feladása.
Aztán egy újabb torzítás következik. A magyarok szegény-, cigány- és kozmopolitaellenesek. Ez egyáltalán nem igaz. Nem tud szegényellenes lenni az, aki napi filléres gondokkal küzd. Nem tud cigányellenes lenni az, akinek közvetlen közelségében élnek a cigányok, és naponta látja, tapasztalja, hogy nem mind bűnözők, hanem sok a jóravaló közöttük. És nem kozmopolitaellenes a magyar, nem is volt soha az - ugyebár befogadó nemzet lettünk volna? Szemben az angolszász és egyéb nemzetekkel, életvilágokkal, akik arra törekedtek, hogy eltöröljenek minden útjukba akadó "más" embert. Most pedig kioktatnak és maszatolnak.
Az LMP-t nem ismerem annyira, hogy valamit tudnék róla mondani. Annyi látszik, hogy eléggé naiv fiatalok képződménye ez a pártocska, akik valóban, eddig az iskolapadban ültek vagy valamiféle üvegbura alatt, és a nagy ideálok tápjával etették őket.
A "magukfajták" azok, akik Magyarországot saját kísérleteikhez felhasználják, bedőlnek a nyugati és a zsidó hülyítésnek - ezt ki kell mondani tisztán! -, nem látják azt, hogy minden más állam, ha nem akarja önmagát felszámolni, először is önmagával törődik. A zsidók is! És főleg ők. Az álértelmiségi mítoszokat valahogy fel kell számolni. Nincs amiért magunkat Xenu-szerű mesterséges mítoszokkal táplálnunk. Ezt kell meggondolni, kedves elvtársak.

Értelmi(ségi) nyomorékok

"A baloldali gondolkodás jórészt olyan emberek játszadozása a tűzzel,
akik még azt sem tudják, hogy a tűz forró"
(G. Orwell: A cethal gyomrában)

Már soha nem fogunk megszabadulni azoktól a hányadékoktól, akik baloldali vagy elkötelezett értelmiségieknek nevezik magukat. Szívesebben lennék náci, minthogy az ilyen gyomorforgató söpredék közé tartozzam. Olyan trogloditákról - és leszármazottaikról - van szó, akik egykor a Szovjetuniót dicsőítették, most pedig a demokrácia nevű rémbohózathoz asszisztálnak. A baloldali értelmiségben nem a szellem dolgozik, hanem a szellentés. Azt hiszem, ez jelentős különbség. Olyanok ezek az emberek, mint a legrosszabb, legtehetségtelenebb ripacs. Akinek nézőseregre van szüksége, hogy hízelegjen a hiúságának.
A legbosszantóbb, hogy a baloldali hányadékok mindenkit lefasisztáznak. Most is. Mint amikor Sztálin elvtársat dicsőítették. Ezek a szarok úszkálnak legfelül. Már majd' száz éve. Ők akarják megmondani, mi a helyes gondolkodás, melyik a helyes út.
Nemrég a gengszterállam megalakulásának 60-ik évfordulóján szaladtak segget nyalni széles nyelvcsapásokkal. Mindig találnak gazdát, aki kegyesen megengedi, hogy sorban kéz- és seggcsókra járuljanak. Valóban hasznos idióták, ahogy egykor szülőatyjuk, Lenin becézte őket.

Ahogy kell, ahogy illik...

A hülyeséggel határos, amit TGM a mai Népszabadságban ír. És hasonló azokhoz a dicsőítő szófosásokhoz, amiket a komcsi rendszerben újságoldalakon keresztül nyomattak a "Hatalmas taps" vagy "Hatalmas vastaps", "Hosszan tartó éljenzés és vastaps" hangulatszínező marhaságokkal fűszerezve. Az akkori hányingert nagyszerűen felidézi. Mert többre nem telik. Csak így tovább..... Előre a marxi, lenini úton. Föl, föl lumpenmilliárdosok és -proletárok!

Az örök janicsár

Aki barátkozik az ellenséggel, nem "tárgyal", csak gyáva és képmutató. (Márai)

A közmagyar bestiárium egyik jeles példánya ez a nagyon sokoldalú (s)alak, az örök janicsár. Erősen konfúz személyiség, megragadhatatlan, nagyobbára meghatározhatatlan – viszont ha nem kérdeznek rá, mindig tudjuk, ki(k)ről van szó. Úgy vagyunk vele valahogy, mint Szent Ágoston az idővel.

A janicsárság csak egyik tulajdonsága ennek a figurának. Abban nyilvánul meg, hogy kész mindig a pálfordulásra, keményen szólva: az árulásra. Úgy tesz, mintha eredeti közösségének az ügyét képviselné, ám ez csak látszat. ő mindig a saját érdekében ügyködik és természetesen a mindenkori megszálló-elnyomó hataloméban. Janicsárunk ott található általában Moslékország valamilyen kiemelkedő és megbecsült pozíciójában, ahol mindig kifejezheti lojalitását az aktuális főlócitrompofozónak vagy főkacsavadásznak.

Kiválóan, akcentus nélkül beszél zebrapintyül, és szigorúan meghagyogatja közössége primitív tagjainak, hogy sajátítsák el hasonlóképpen a zebrapinty nyelvet, mert zebrapinty kenyeret esznek.

De jól beszéli a mindenkori politikai bikkfanyelvet is. Ha keleten kél a nap, akkor Moszkva majma, ha nyugaton ragyog, akkor Brüsszelé. Mindössze néhány fogalmat kell kicserélnie politikai-világnézeti szótárában, és máris kompatibilis a nyelvezete mindennel. A csereszabatosság diadala ez.

Szépreményű és nagyérdemű janicsárunk amolyan fürge huncut, Hamvas Béla szerint "ma útonálló, holnap a szószéken igét hirdet, közben bordélyos és az egyháztanács elnöke". Cinikus karrierista, rá mindenfajta hatalomnak szüksége van, mert ő a kirakat-kisebbségi és a hivatalos kisebbségi álláspont tőle ered.

Emberünk szorgalmasan gyűjtögeti a címeket, rangokat, pozíciókat és a vagyonát. Egy időben népe fáklyavivője, vátesze, alapítványok és gittegyletek elnöke, díszdoktor, díszpolgár és díszpinty. Halasztást nem tűrő nemzetpolitikai teendői mellett állandóan lót-fut és robotol, ír, (hegyi)beszédeket tart és legalább két egyetemen előad.

Kedveli a kinevezéseket, átnevezéseket, eufemizmusokat használ a valóság ráncainak kisimítására. Az elvtelen megalkuvást reálpolitikának nevezi. Mindig próbál megfelelni az egyenirányított fősodornak: politikailag korrekt.

Amikor szóba hozzák eme szimpatikus ismerősünket, a kaméleon, a sakál és a papagáj jut az eszünkbe. Vajon miért?

Most találtam rá erre a négy évvel ezelőtt írott cikkemre. Semmit sem javítanék rajta. Sőt... A helyzet még rosszabb.