A derék katona

Hašek 87 éve, 1923. január 3-án, hirtelen meghalt. Temetésén kevesen jelentek meg, hiszen már kétszer azelőtt saját halálhírét keltette, és barátai azt gondolták, akkor is viccelődik. Nem viccelt. Egész rendesen meghalt. A haláláról saját maga által keltett beugrató hír visszaütött rá. Nem lehet már tudni, hogy gondolt-e erre, de én azt hiszem, egy józan pillanatában ezt is figyelembe vette. Hogy halálában aztán jót nevethessen a csodálkozókon...

Aszkézis

Ma van Oszlopos Szent Simon napja. Szíriai szent volt, aki életének utolsó huszonkét évét egy 20 méter magas oszlop tetején töltötte.
Nincs amit kezdnem a szentekkel. Különösen azokkal nem tudok semmit kezdeni, akik valamilyen értelmetlen önsanyargatás révén kerültek be az egyháztörténetbe és a megfelelő felekezeti naptárba. Az önsanyargatótól véleményem szerint Isten is viszolyog. Ő nem akar(t) a földi világból siralomvölgyet csinálni.

Szimpatikus szent Assziszi Ferenc. Életével, derűjével, lelki békéjével és az emberi hívságokkal való leszámolásával ő is egy nagy Arlequin volt. Nem akart sem Isten, sem a Császár trónusába beleülni. Nem akarta még saját családja vagyonát sem. Minden szélsősége mellett rokonszenves marad, mert megéli az egyszerűséget és nem folyásolja be semmilyen hatalomvágy. Megvilágosodott. Erre csak az arlequinek képesek. A földön csak ők nyerik el a megvilágosodást.

Szemek

(A világ legnagyobb csodája a derű. Ennél csak az a nagyobb csoda, hogy a derű a melankóliából él).
Derű és szomorúság feltételezi egymást, mint fény és árnyék. Derűs szomorúság.

Csak akkor tudom a vizet megbecsülni, ha egyszer legalább halálosan szomjas voltam.
Az Arlequinnek egyszerre ragyog a szemében derű és szomorúság. A kettő egymásból táplálkozik.
Szerelmesek érzik azt, amit Arlequin. Derű váltakozik szomorúsággal bennük. Kín, de édes. Édes keserűség. A valóságos lét paradox.
Igazi érzelmeket nem lehet erővel támasztani. És az igazi érzelmektől szabadulni sem lehet. Jobb a felszíneseknek, nem szenvednek, csak bámulnak üresen. Mindig csak addig vágyakoznak valamire, amíg megkaparintják. Azután már egyéb kell. Továbbállnak, rohannak egyéb, egyebek után.

A szerelmes kiüresíti az életét, mint egy edényt, hogy a másikkal tudja megtölteni, betölteni. Ha a másik elvész, az edény üresen marad. Ez okozza a szenvedést.