A kommunista rezsim idején ragyogó szemekkel beszéltünk a Nyugatról. Amerikáról. Hogy ott igen. Hogy azok igen. Meg szabadság. Mert az ott van. És mennyire szeretnek minket. Segítenének is, de hát azok a fránya szovjetek... Az emberek többsége áhítattal bámult-bálványozott még egy Colgate-fogkrémes dobozt is. Az is a nagy Nyugatot jelképezte. Valami olyasmiben hittünk, hogy "odakinn" jólét, korlátlan szabadság, emberszeretet uralkodik. És hittük rendíthetetlenül, hogy nagyon-nagyon szeretnek minket - ismétlem.
Aztán jött a Nagy Rendszerváltás, amikor minden rabszolganép... ugyebár. És hamarosan jött az első nagy pofon. Rövid idő alatt az egyszerű állampolgár előtt a Szeretett Nyugat lezárta a határokat. Csak vízummal lehetett utazni, azt pedig nagyon nehezen adták meg, miután megaláztatásoknak tették ki a kérelmezőket. (Érdekes, hogy a cigányokat lazán engedték a nagykövetségek szigorú hivatalnokai kiutazni a megfelelő országba - akkor telt meg velük egész Nyugat-Európa. Úgy tűnik, őket már akkor sem szabadott megalázni). A rossz emlékű megaláztatások után sokakban felvetődött a kérdés, vajon tényleg olyan úriemberek ezek a nyugati polgárok? Aztán a kérdések sokasodtak. A történet ismerős. A történetek ismerősek.A Nyugat csak szigorú szabályokat szab, amit elvár, hogy betartsanak (mások), a Nyugat nagyon kétszínű, feledékeny, bornírt, embertelen és... aljas. Ezt egyre többen és egyre dühösebben vették tudomásul. A düh, véleményem szerint onnan származott, hogy az emberek feltették maguknak azt a kérdést: "Hogy lehettem olyan hülye, hogy hittem azt, máshol másképp megy, mások másabbak mint mi?"
Sok minden történt azóta. Beláttuk, a Nyugat sem sokban különbözik a nagy Szovjetuniótól. Csak finomabb módszerekkel küldi pokolra azokat, akiket nem szeret. Csak finomabb módszerekkel rabolja ki a nála gyengébbeket. Mert a Nyugat civilizáltabb. Úgymond.
Azóta az is kiderült, hogy Thatcher asszony, a Vaslady, Gorbacsovot arra ösztönözte, ne engedje a német újraegyesítést. És tartsa továbbra is hatalmában Kelet-Európát. Felvetődik a kérdés: mennyivel volt jobb, mennyivel jobb Margaret Thatcher, Mitterand, George Bush és az egész nyugati politikus bagázs, mint J. V. Sztálin vagy Adolf Hitler? Azt hiszem a válasz könnyű már erre. Ugyanazon kutya kölykei.
Aztán jött a Nagy Rendszerváltás, amikor minden rabszolganép... ugyebár. És hamarosan jött az első nagy pofon. Rövid idő alatt az egyszerű állampolgár előtt a Szeretett Nyugat lezárta a határokat. Csak vízummal lehetett utazni, azt pedig nagyon nehezen adták meg, miután megaláztatásoknak tették ki a kérelmezőket. (Érdekes, hogy a cigányokat lazán engedték a nagykövetségek szigorú hivatalnokai kiutazni a megfelelő országba - akkor telt meg velük egész Nyugat-Európa. Úgy tűnik, őket már akkor sem szabadott megalázni). A rossz emlékű megaláztatások után sokakban felvetődött a kérdés, vajon tényleg olyan úriemberek ezek a nyugati polgárok? Aztán a kérdések sokasodtak. A történet ismerős. A történetek ismerősek.A Nyugat csak szigorú szabályokat szab, amit elvár, hogy betartsanak (mások), a Nyugat nagyon kétszínű, feledékeny, bornírt, embertelen és... aljas. Ezt egyre többen és egyre dühösebben vették tudomásul. A düh, véleményem szerint onnan származott, hogy az emberek feltették maguknak azt a kérdést: "Hogy lehettem olyan hülye, hogy hittem azt, máshol másképp megy, mások másabbak mint mi?"
Sok minden történt azóta. Beláttuk, a Nyugat sem sokban különbözik a nagy Szovjetuniótól. Csak finomabb módszerekkel küldi pokolra azokat, akiket nem szeret. Csak finomabb módszerekkel rabolja ki a nála gyengébbeket. Mert a Nyugat civilizáltabb. Úgymond.
Azóta az is kiderült, hogy Thatcher asszony, a Vaslady, Gorbacsovot arra ösztönözte, ne engedje a német újraegyesítést. És tartsa továbbra is hatalmában Kelet-Európát. Felvetődik a kérdés: mennyivel volt jobb, mennyivel jobb Margaret Thatcher, Mitterand, George Bush és az egész nyugati politikus bagázs, mint J. V. Sztálin vagy Adolf Hitler? Azt hiszem a válasz könnyű már erre. Ugyanazon kutya kölykei.
