A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szenvedés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szenvedés. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. szeptember 17., csütörtök

Oh, a Nyugat!

A kommunista rezsim idején ragyogó szemekkel beszéltünk a Nyugatról. Amerikáról. Hogy ott igen. Hogy azok igen. Meg szabadság. Mert az ott van. És mennyire szeretnek minket. Segítenének is, de hát azok a fránya szovjetek... Az emberek többsége áhítattal bámult-bálványozott még egy Colgate-fogkrémes dobozt is. Az is a nagy Nyugatot jelképezte. Valami olyasmiben hittünk, hogy "odakinn" jólét, korlátlan szabadság, emberszeretet uralkodik. És hittük rendíthetetlenül, hogy nagyon-nagyon szeretnek minket - ismétlem.
Aztán jött a Nagy Rendszerváltás, amikor minden rabszolganép... ugyebár. És hamarosan jött az első nagy pofon. Rövid idő alatt az egyszerű állampolgár előtt a Szeretett Nyugat lezárta a határokat. Csak vízummal lehetett utazni, azt pedig nagyon nehezen adták meg, miután megaláztatásoknak tették ki a kérelmezőket. (Érdekes, hogy a cigányokat lazán engedték a nagykövetségek szigorú hivatalnokai kiutazni a megfelelő országba - akkor telt meg velük egész Nyugat-Európa. Úgy tűnik, őket már akkor sem szabadott megalázni). A rossz emlékű megaláztatások után sokakban felvetődött a kérdés, vajon tényleg olyan úriemberek ezek a nyugati polgárok? Aztán a kérdések sokasodtak. A történet ismerős. A történetek ismerősek.A Nyugat csak szigorú szabályokat szab, amit elvár, hogy betartsanak (mások), a Nyugat nagyon kétszínű, feledékeny, bornírt, embertelen és... aljas. Ezt egyre többen és egyre dühösebben vették tudomásul. A düh, véleményem szerint onnan származott, hogy az emberek feltették maguknak azt a kérdést: "Hogy lehettem olyan hülye, hogy hittem azt, máshol másképp megy, mások másabbak mint mi?"
Sok minden történt azóta. Beláttuk, a Nyugat sem sokban különbözik a nagy Szovjetuniótól. Csak finomabb módszerekkel küldi pokolra azokat, akiket nem szeret. Csak finomabb módszerekkel rabolja ki a nála gyengébbeket. Mert a Nyugat civilizáltabb. Úgymond.
Azóta az is kiderült, hogy Thatcher asszony, a Vaslady, Gorbacsovot arra ösztönözte, ne engedje a német újraegyesítést. És tartsa továbbra is hatalmában Kelet-Európát. Felvetődik a kérdés: mennyivel volt jobb, mennyivel jobb Margaret Thatcher, Mitterand, George Bush és az egész nyugati politikus bagázs, mint J. V. Sztálin vagy Adolf Hitler? Azt hiszem a válasz könnyű már erre. Ugyanazon kutya kölykei.

2009. szeptember 2., szerda

Aszkézis

Ma van Oszlopos Szent Simon napja. Szíriai szent volt, aki életének utolsó huszonkét évét egy 20 méter magas oszlop tetején töltötte.
Nincs amit kezdnem a szentekkel. Különösen azokkal nem tudok semmit kezdeni, akik valamilyen értelmetlen önsanyargatás révén kerültek be az egyháztörténetbe és a megfelelő felekezeti naptárba. Az önsanyargatótól véleményem szerint Isten is viszolyog. Ő nem akar(t) a földi világból siralomvölgyet csinálni.
Szimpatikus szent Assziszi Ferenc. Életével, derűjével, lelki békéjével és az emberi hívságokkal való leszámolásával ő is egy nagy Arlequin volt. Nem akart sem Isten, sem a Császár trónusába beleülni. Nem akarta még saját családja vagyonát sem. Minden szélsősége mellett rokonszenves marad, mert megéli az egyszerűséget és nem folyásolja be semmilyen hatalomvágy. Megvilágosodott. Erre csak az arlequinek képesek. A földön csak ők nyerik el a megvilágosodást.

2009. augusztus 9., vasárnap

Mit mondjak, élünk és fúj a szél...

Valamikor a '80-as évek végén kedveltem meg a Cseh Tamás-dalokat. Nem volt ahogy nem megszeretni, hiszen azoknak az életdaraboknak, amiket megénekelt, egy része az enyém is volt.
Megkapott nagyon, hogy apró kis dolgokról tudott énekelni. A tavaszról, a lányok vékony ruhájáról (Rajtam maradt télikabát..). Habár... nem is kis dolgok ezek. De énekelt a vágyról, a hányódásról, a kilátástalanságról. Közel hozta Dosztojevszkijt, Shakespeare-t.
Rokonszenves volt személye, arca, hanghordozása. A mosolya, a rejtélyes és kicsit huncut.
Nyugodjál békében, Cseh Tamás!

2009. február 16., hétfő

Legszebb

Legszebb a hangod,
Ha mélyen, barnán zeng,
Legszebb az arcod, 
Ha szemed elmereng.
Nem tudom feledni
Félszeg mosolyod,
Nem tudom feladni
Küzdeni fogok.

2009. február 9., hétfő

Szemek

(A világ legnagyobb csodája a derű. Ennél csak az a nagyobb csoda, hogy a derű a melankóliából él).
Derű és szomorúság feltételezi egymást, mint fény és árnyék. Derűs szomorúság.
Csak akkor tudom a vizet megbecsülni, ha egyszer legalább halálosan szomjas voltam.
Az Arlequinnek egyszerre ragyog a szemében derű és szomorúság. A kettő egymásból táplálkozik.
Szerelmesek érzik azt, amit Arlequin. Derű váltakozik szomorúsággal bennük. Kín, de édes. Édes keserűség. A valóságos lét paradox.
Igazi érzelmeket nem lehet erővel támasztani. És az igazi érzelmektől szabadulni sem lehet. Jobb a felszíneseknek, nem szenvednek, csak bámulnak üresen. Mindig csak addig vágyakoznak valamire, amíg megkaparintják. Azután már egyéb kell. Továbbállnak, rohannak egyéb, egyebek után.
A szerelmes kiüresíti az életét, mint egy edényt, hogy a másikkal tudja megtölteni, betölteni. Ha a másik elvész, az edény üresen marad. Ez okozza a szenvedést.

2009. február 8., vasárnap

Harmónia

- Igazából harmónia nem is létezik, mert nem létezhet az emberek kapcsolatában - mondta V. a barátjának, miközben szeget vert a falba.
- Gondold meg. Két ember bármennyire is megegyezzen, vagy megfeleljen egymásnak, úgyis egy idő elteltével valamilyen konfliktusba keveredik. Mert apróbb és nagyobb dolgok vannak, amik a másik által nem fogadhatók el. Amiket a másik gyanakodva szemlél. Amiket a másik halálosan un, csak nem vágja lépten-nyomon a szemedbe.
- De akkor miért élnek viszonylag sokan olyan csendben, békében, látszólag rendezetten? Erre felelj nekem!
- Mert úgy rendezik be az életüket, hogy lehetőséget biztosítsanak egy-egy nagyobb csatának. Úgy képzeld el, hogy az élet egyfajta harci játék. Ha nem tudjuk a meccseket lejátszani, idegesek leszünk. A visszafojtott idegesség pedig... jól tudod... A békés párok jó játékosok. Ők is tépik, szaggatják egymást, de a csaták nem fajulnak háborúvá. Ha tudsz csatázni, nem kell a háború. Még egy jó nagy veszekedés is jobb, mint a csendes gyűlölködés. Mert a gyűlölet felemészt. Csatára pedig szükség van. Meg kell vívni.

Gyuri bá

Soros György, mint filantróp és a nyílt társadalom támogatója - ezt próbálja elhitetni a baller oldal. Jobboldalon pedig a háttérhatalom fő...