A közmagyar bestiárium egyik jeles példánya ez a nagyon sokoldalú (s)alak, az örök janicsár. Erősen konfúz személyiség, megragadhatatlan, nagyobbára meghatározhatatlan – viszont ha nem kérdeznek rá, mindig tudjuk, ki(k)ről van szó. Úgy vagyunk vele valahogy, mint Szent Ágoston az idővel.
A janicsárság csak egyik tulajdonsága ennek a figurának. Abban nyilvánul meg, hogy kész mindig a pálfordulásra, keményen szólva: az árulásra. Úgy tesz, mintha eredeti közösségének az ügyét képviselné, ám ez csak látszat. ő mindig a saját érdekében ügyködik és természetesen a mindenkori megszálló-elnyomó hataloméban. Janicsárunk ott található általában Moslékország valamilyen kiemelkedő és megbecsült pozíciójában, ahol mindig kifejezheti lojalitását az aktuális főlócitrompofozónak vagy főkacsavadásznak.
Kiválóan, akcentus nélkül beszél zebrapintyül, és szigorúan meghagyogatja közössége primitív tagjainak, hogy sajátítsák el hasonlóképpen a zebrapinty nyelvet, mert zebrapinty kenyeret esznek.
De jól beszéli a mindenkori politikai bikkfanyelvet is. Ha keleten kél a nap, akkor Moszkva majma, ha nyugaton ragyog, akkor Brüsszelé. Mindössze néhány fogalmat kell kicserélnie politikai-világnézeti szótárában, és máris kompatibilis a nyelvezete mindennel. A csereszabatosság diadala ez.
Szépreményű és nagyérdemű janicsárunk amolyan fürge huncut, Hamvas Béla szerint "ma útonálló, holnap a szószéken igét hirdet, közben bordélyos és az egyháztanács elnöke". Cinikus karrierista, rá mindenfajta hatalomnak szüksége van, mert ő a kirakat-kisebbségi és a hivatalos kisebbségi álláspont tőle ered.
Emberünk szorgalmasan gyűjtögeti a címeket, rangokat, pozíciókat és a vagyonát. Egy időben népe fáklyavivője, vátesze, alapítványok és gittegyletek elnöke, díszdoktor, díszpolgár és díszpinty. Halasztást nem tűrő nemzetpolitikai teendői mellett állandóan lót-fut és robotol, ír, (hegyi)beszédeket tart és legalább két egyetemen előad.
Kedveli a kinevezéseket, átnevezéseket, eufemizmusokat használ a valóság ráncainak kisimítására. Az elvtelen megalkuvást reálpolitikának nevezi. Mindig próbál megfelelni az egyenirányított fősodornak: politikailag korrekt.
Amikor szóba hozzák eme szimpatikus ismerősünket, a kaméleon, a sakál és a papagáj jut az eszünkbe. Vajon miért?Most találtam rá erre a négy évvel ezelőtt írott cikkemre. Semmit sem javítanék rajta. Sőt... A helyzet még rosszabb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése